Zakariás

Barna sipkával a fején érdeklődve néz be az ablakon Zakariás. Hol jobbra, hol balra fordítja kis arcát, majd csőrében egy barna pehelytollal eltűnik a tető alatt. Nem, Zakariás nem ember. Zakariás egy hím mezei veréb, és bizony éppen ezekben a napokban készíti fészkét, hogy párjával ki tudja, hány új magevőt hozzanak a világra.

„Csipp, csipp, csipp” – hangoskodik a ház előtti diófa csupasz ágain. Csak tudnám, hogy tud ilyen hangosan kiáltozni, miközben csőrében most éppen egy vékony, de verébnyi hosszúságú háncsdarabot tart. Ugrál gallyról gallyra, figyel, hangoskodik, majd ismét szárnyra kap, és újból eltűnik a tető alatt. Így megy ez már napok óta. Néhány perces csend, aztán Zakariás ismét megjelenik és „csip, csip, csipp”.

Persze nem csak kis társbérlőmnek mozgalmasak ezek a napok. A környéken az öreg Csendnek nyoma sincs. Minden bizonnyal nem a tavasz a kedvence, hiszen a természet csak úgy zeng a madárfüttytől. Egy távolabbi fa tetején seregély flótázik. Pontosabban néha recseg, néha nyikorog, néha pedig egészen csodálatos dallamokat szólaltat meg. Valahol a palaszürke balkáni gerlék hallatják hangjukat, s időnként egy zöldike zsírozása veszi át a hatalmat a nagy tavaszi hangversenyben. Hajnalban és estefelé, mikor a lemenő nap rózsaszínre festi a pilisi eget, a fekete rigók csodálatos trillája szítja fel a lelkekben az édes tavaszi mámort.

Igen, íme, itt az igazi tavasz, és minden bizonnyal ez az az időszak, amikor a leghangosabb és a legmozgalmasabb a természet. Egy-egy szeptemberi estén ugyan a nyugalom megszűnik az erdőkben; gímbikák bőgik tele a hűvösödő levegőt, néha az agancsok éles koppanása szeli át a tájat. Októberben a dámbikáktól hangos a természet – már ahol van belőlük -, de az igazi karnevál mégiscsak tavasszal, annak elején van.



A madarak ekkor választják ki területüket, melyet minden áron meg is védenek. Ilyenkor a csodálatos, félős dalnokokból ádáz harcosok lesznek. Éppen egy ilyen kis fekete katona szállt a diófa melletti villanydrótra kormánytollait legyezőszerűen széttárva, az égnek tartva. Ez a fekete rigó most fenséges trillájával kényeztet, ám néhány órája még két társával veszekedve, sőt verekedve olyan ricsajt csapott, amit leírni is nehéz. A kerítés mentén kergette végig riválisait, kik fejvesztve menekültek a lehető legmesszebb.

Közben Zakariás valahova eltűnt. Még idejött csivitelni egyszer, majd távozott, és azóta bizony nem tért vissza. Biztosan jobb dolga akadt.

Mint annak a szajkónak, aki az előbb, fahordás közben csapott be. „Mijáááúúúú, mijááááúúúú” – hallom egyszerre munka közben. Nézek körbe, hogy vajon honnan jöhet a hang, és legnagyobb meglepetésemre - egy fa tetejéről. „Erre is csak ez a talicskautánzó, macskákat majmoló, rikácsoló mátyásmadár képes” – gondoltam, majd ezt megerősítendő víjogott még néhányat, mint az ölyvek szoktak magasan keringve.

Zakariás közben most ismét megjelent, méghozzá egy újabb háncsszállal. De úgy látszik, ez nem nyerte el tetszését. Mint egy precíz lakberendező egy ideig gondolkodott a diófaágon, majd kiengedte csőréből az építőanyagot, amely lágyan, himbálózva hullott le a földre. „Nem ez kell ide!”

„De kényesek vagyunk!” – gondoltam mosolyogva, de ezt már meg sem hallhatta volna, még ha hangosan mondom is. Megint tovaszállt.

De mit hallok? Egy kellemes, semmivel össze nem téveszthető dallamot – amit persze egy minden lébe kanál szarkának meg kell zavarnia kacagásával… Megjöttek hát a házi rozsdafarkúak is. A villanyoszlopra szállva az egyik néhányat billentett farkával, majd szárnyra kapott. „Én is üdvözöllek benneteket!” – szóltam utána.

Fél hét, és mintha halkulna a tavaszi koncert. Zakariás megint kimarad, csak a fekete rigók trilláznak, és a zöldike szól egyszer-egyszer zsírozva.

Már csak az énekes rigók, az erdei pintyek és persze a sárgarigók hiányoznak nekem. Utóbbiakra még bőven várni kell, amíg kizöldülnek a fák, és a levelek megtelnek hernyóval. Az egyik kedvenc madárdalom, a „huncut a bíró” majd csak májusban csendül fel igazából. Addig a seregélyek gondoskodnak arról, hogy ne maradjak sárgarigóhang nélkül. Mindenekfelett azonban a fülemüledalra vágyom igazán. Megismerkedésem velük nem volt éppen kellemesnek mondható. Biciklistáborban voltam általános iskolás koromban, és éppen Kisorosziban kempingeztünk. Óbudáról indultunk és mindannyian kellemesen elfáradtunk, mire a Szentendrei-sziget csúcsához értünk. Sátort vertünk, majd némi „bográcsolás” és beszélgetés után álomra hajtottuk fejünket. Azaz én csak hajtottam volna, mert egy fülemüle egész éjszaka a sátram melletti bozótban dalolászott, s bárhogy próbáltam, nem tudtam elaludni. Akkor még nem is gondoltam, hogy jónéhány év múlva direkt azért fogom nyitva hagyni a kollégium ablakát, hogy hanyatt fekve az ágyamon azt a semmihez sem fogható koncertet hallgathassam, míg el nem nyom az álom. Persze, már ennek is 2-3 éve.

Legnagyobb meglepetésemre egy fehér nyakdíszes örvös galamb suhan el az ablakom előtt. Ritka vendég minálunk, nem gyakran látni őket az Üdülőtelepen. Ahogy búbos bankát sem, pedig az ismét csak a kedvenceim közé tartozik. Néhány éve még rendszeres vendég volt a környék kertjeiben, aztán nyom nélkül eltűnt, és őszintén megmondom – nekem hiányzik. Kis koronáját az égnek meresztve úgy bandukolt a hátsó kertben, mint valami kis király, aki éppen birtokait veszi szemügyre. „Hát, azt hiszem, megteszi” – gondolhatta ilyenkor, mielőtt szárnyra kapott.



A kertekben most a legkülönfélébb virágok nyílnak, de búbos bankát – vagy ahogy népiesen mondják, büdös bankát – már talán a környéken soha többé nem látok. Virágzik egyébként a nárcisz, a margaréta, a közönséges kis tyúkhúr, kékbe borult a télizöld meténg, de sárgába öltöztek az aranyvesszők is.

Egy seregély most újra rákezdett – közelebbről és hangosabban. Épp sipítozik, de ki tudja mikor vált át másik stílusra. Zakariás pedig azóta sem jött vissza. Talán majd csak holnap folytatja. A levegő úgyis gyorsan hűl, a nap pedig lassan búcsút int a fényes világnak.

Végül én is megnyugodhatok, mert Zakariás mégiscsak visszatért az utolsó pillanatokban, s egy balkáni gerle búgásával jelzi, hogy elég lesz mára az írásból. Azt hiszem, hogy igaza van.

Gribek Dániel
2011. március 31., Pilisvörösvár

view counter
view counter

Programot ajánlok!

Navigáció

Belépés

Szavazás

Hányast adnál a Varkapu.info-nak a térség tájékoztatásával kapcsolatban?:

Cégtár

Állatorvosi rendelő és kutyakozmetika Pilisvörösváron.

varkapu.info hírlevele

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel