A megmentett cinege (+Videó)

Az ablakon túl olvadó hótakaró borítja a földet, az öreg cseresznyefa ágait, a háztetőket, és a madáretetőt is. Munka közben néha kitekintek, ha mozgás támad. Hol egy széncinege érkezik meg kecsesen a napraforgómagokhoz, hol egy kékcinege csen egy-egy szemet félősen. Most éppen verebek dézsmálják az eleséget.

Könnyebb így a munka. Kellemes dolog több tucat billentyűleütés közben néha pár másodpercre elmerengeni a kis madarakon, akik szabadon repülve, de sokszor a fagy ellen kemény harcot vívva élik napjaikat. Néha meglátogatnak, felkapnak néhány magot, aztán továbbállnak, és valahol máshol néznek élelem után.

Az öreg cseresznyefán balkáni gerlék gyülekeznek, és kíváncsian figyelik a verebek torkos szorgosságát. Szórják kifelé a magot, s közben falnak. A gerléknek pedig épp ez kell. Tízen is lehetnek már, mikor egyikük meglódul, s mögötte sorban a többi is – az etető alá ereszkednek. Az egyik bátrabb madár azonban a kerítésen landol, a verebeket elhajtja, és beveti magát a kis tető alá a temérdek napraforgó közé. Míg a többiek lent szemezgetnek, addig ő urasan, fedél alatt kóstolgatja az eleséget.

Közben a cseresznyefára egy nagy fakopáncs is érkezik. Ugrál, kopogtat, időzik itt egy kicsit, aztán hullámozva tovább áll. Gyakori vendég ő is itt. Néha még az etető szélében is megkapaszkodik, hogy bekukkanthasson, van-e élelem odabent. A zöld küllők is sokat járnak ide – igaz, a madáretetőt nem szívlelik. A földön ugrálva keresgélnek, néha rászállnak az öreg cseresznyefa törzsére, kutatnak, majd ők is elrepülnek. Az egyik legcsodálatosabb madaraim éppen ők. Zöld tolluk, piros kalapjuk már gyermekkorom óta sajátos izgalmat ébreszt bennem. Egyszer találtam is egy törött szárnyú fiókát a Városligetben, amely az állatkertben talált végül menedéket.

De nem is erről akarok most mesélni, térjünk vissza a kis madáretetőhöz, amelyet most messziről egy meggyvágó figyel gyanakvással, s néhány ággal felette a zöldikék is kérdőn tekintenek alá. Figyelik a kis cinkéket, akik be-berepülve csennek egy-egy magot, hogy aztán az almafára szálljanak, és ott falatozzanak.

Végül a meggyvágó gondol egyet, szárnyra kap, és az etető fedele alatt landol. Hatalmas csőrével mohón habzsolja a napraforgót, és irigyen kap minden madár felé, aki megpróbál élelemhez jutni az „ő magvaiból”. A dolgot a zöldikék meg is unják – vagy az is lehet, hogy nem voltak éhesek. Elrepülnek.

Elszáll a meggyvágó is hamarosan, újra a verebeké és a kis cinkéké az élelem. Vissza is merülök a munkába. Néha fel-felnézek, hátha történik valami az etető körül. Hátha a csuszkák is meglátogatnak, vagy erdei pinty pihen meg az öreg cseresznyefán. De egy szarkán és a verebeken, cinkéken kívül nincs a környéken semmilyen más madár.

A távolban azonban egy magas nyárfa tetején, annak egyébként ég felé meredő ágát egy varjú hajtja le. Ül a derékba görbített vastag gallyon. Csak a körvonala látszik, lehet majd 200 méternyire. Egy ideig figyelem, aztán ismét a monitorra tapad a szemem, és folytatódik a billentyűk ütemes kattogása. Kipp, kopp, kipp, kopp, majd hirtelen egy hangos, teljesen más jellegű KOPP.

Felkapom a fejem, és még látom, ahogy egy kismadár verdesve zuhan alá. Az utolsó koppanás már nem a billentyűk leütése volt, hanem egy apró fenyvescinege ütközése az ablakkal.

Felpattanok, és először kinézek az ablakon. Nem látok semmit, így cipőt, pulóvert kapok magamra, és kilépek a havas kertbe. Az ablak alatt nézelődök, de semmi. Az üvegen egy apró tollacska maradt csak a balesetből, de az áldozatot sehol nem látom. „Talán nem történt baja, és elrepült” – gondolom, és már fordulnék is vissza megnyugodva, mikor két méterre, a kerítés másik oldalán meglátom a sebesült kis madarat.

Mozdulatlanul, szárnyait széttárva, csőrét résnyire nyitva fekszik a hóban. „Meghalt” – gondolom, és létrát keresek, ám egy seprű előbb akad a kezem ügyébe, és gondolván, hogy azzal a hó alá nyúlva át tudom emelni a kis cinkét, visszamegyek a kerítés mellé. Még mindig mereven fekszik, életjel semmi…

Sikerül alányúlnom a seprűvel, amitől hirtelen megmozdul, és épphogy a kerítés ezen felére ér, leugrik, először nadrágomba kapaszkodik, majd onnan a kerítés tetejére rebben. Szemmel láthatóan nincs jól, lassan nyúlok is érte – s lám, megvárja, amíg ujjaim finoman körbe zárják. Nem tiltakozik, nem menekül, csak pislant néhányat.

Gyorsan kalitkát kerítünk, és bele is teszem a madarat. „Ki tudja, meddig leszel te velünk” – mondom neki csendesen, de megnyugszom, mert mire markomból kiszökken, a szabadságra vágyás szinte meggyógyítja. Ijedt, fél, és zavarodott kicsiny madárkám, próbálna kitörni a börtönéből. „Talán nincs nagyobb baja” – gondolom, de a biztonság kedvéért a fürdőszobába viszem a kalitkát, hogy kipihenhesse a nagy stresszt a kicsi cinke. Nyugtalanul, zaklatottan próbál kijutni a rácsok mögül, de sikertelenül.

Rácsukom az ajtót, és visszatérek a munkámhoz. „Majd délután meglátjuk, hogyan lesz” - gondolkodom, miközben az ablakon kitekintve látom, hogy a vörös macska épp a túloldali kerítés mentén sompolyog. „No, jó ebéd lett volna neked a kismadár, ha ott hagyom” – mondom csöndben, majd beletemetkezek a munkába.

Kint alig van mozgás. Eltűntek a madarak. Talán a történtek vagy az egyre erősödő szél miatt. A távoli nyárfa is lassan hajladozik, a fenyő ágai ütemesen bólogatnak, a hó pedig olvad. Egyre több fűszál látszik ki a fehér takaró alól, és az öreg cseresznyefa ágain is egyre kevesebb a hó.

Egyszerre a kis fenyvescinege jellegzetes hangját hallom meg a fürdőszobából. Hangosan, élesen. Párom is felnéz, mosolyog. „Úgy hallom, már jól van” – mondja.

Óvatosan benyitok a fürdőszobába, és lám, a kis madár szabadon repked a kalitkán kívül. Valahogyan kisajtolta magát, a szabadságvágy erősebb volt minden drótnál, rácsnál, mindennél. Mikor belépek, felszáll egy vízvezetékre, és onnan néz rám. Nem fél, nem is menekül, csak néz. Talán megint hagyná magát, hogy megfogjam, és visszategyem a kalitkába. De most szemmel láthatóan jól van. Talán csak agyrázkódást kaphatott, elájulhatott az ütközés után, mostanra viszont rendbejött – legalábbis remélem.

Rámosolygok, egy kicsit leszidom, hogy miért kellett kiszöknie, majd kinyitom a fürdőszoba ablakát – hadd menjen, ha akar. Néhány másodpercig még ül a vezetéken, majd felszáll az ablak tetejére. Kifelé tekint, majd vissza rám, és kirepül a szabadba. Mintha csak megköszönte volna a segítséget, hogy nem hagytam megfagyni a hóban, hogy nem hagytam ott a macska ebédjének. Mintha azzal a néhány pillanatig tartó visszatekintéssel háláját fejezte volna ki. Szólt, hogy kiszökött, rendbe jött, és most már menne, mikor pedig utat nyitottam neki a szabadság felé, rám nézett, és elköszönt. Persze, ezt csak én képzelhetem bele.

Néhány percig még hallom a hangját a környéken, talán a társait keresi. Csak remélni tudom, hogy megtalálja őket, és hogy semmi belső sérülése nem keletkezett az ütközéstől. Csak remélni tudom, hogy látom még valaha a madáretető környékén – de az ablaküveget jól elkerülve.

Gribek Dániel

Kapcsolódó cikkek:
Zakariás
Erdei fülesbaglyok törik meg az éjszaka csendjét (+Hangfelvétel)
"Huncut a bíró" - és még hamis is

view counter

Közelgő események

  • Nincs közelgő esemény

Programot ajánlok!

Navigáció

Belépés

Szavazás

Hányast adnál a Varkapu.info-nak a térség tájékoztatásával kapcsolatban?:

Cégtár

Fiat márkaszerviz Pilisszentivánon. A cég egyik fő tevékenysége a gumiabroncs és felni kereskedés.

varkapu.info hírlevele

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel