Sikeres pályázat: kézilabdapálya épülhet Pilisszentlászlón

Pilisszentlászló az “Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása” című pályázaton, a belügyminiszter döntése értelmében, a maximálisan megítélhető 20 millió forint támogatásban részesült - osztották meg a hírt a település honlapján. (tovább…)

Pilisszentivánon zárva a játszótér, Pilisjászfalun korlátozzák a parkolást

A napokban különböző munkálatok miatt korlátozásokra kell számítani két környékbeli településen is. Pilisszentivánon felújítás miatt a játszótér lesz zárva a hét nagy részében, míg Pilisjászfalun favágás miatt korlátozzák a parkolást....

Megújul a pilisszentlászlói Petőfi tér

Pilisszentlászló egyik közösségi tere a Petőfi tér (Tereza tér), amely azonban jelenleg funkcióját nem tudja betölteni. Mára a padok rossz állapotba kerültek, a növényzet elöregedett és részben kipusztult, ezért a...

Így halad a Templomhegyi lépcső felújítása Pilisszentivánon (+KÉPEK)

Ahogy arról korábban tájékoztattuk Olvasóinkat, augusztus végén lezárták a pilisszentiváni Templomhegyi lépcsőt, hogy az a munkálatokat követően megszépülve, funkcióját veszély nélkül ellátva tudja ismét szolgálni az arra közlekedőket. (tovább…)

45 másodpercenként indulnak pótlóbuszok a 3-as metró felújításakor

November elején elkezdődik az elkövetkező évek legnagyobb fővárosi közlekedési beruházása, az M3-as metró vonalának felújítása, ami három évig tart majd. Első, várhatóan egy évig tartó ütemében az északi, Újpest-Központ és...

Zajlik a pilisvörösvári rendelőintézet energetikai korszerűsítése

A Fő úton elhaladók már tapasztalhatták, hogy a Szakorvosi Rendelőintézet háza táján munkálatok folynak, javában zajlik az épület energetikai korszerűsítése. Íme, így halad a felújítás: (tovább…)

Történelmi pillanat: az első villamos mozdony a Budapest-Esztergom vonalon

Szeptember 15-én, pénteken feszültség alá helyezték a megépült felsővezeték-hálózatot a Rákosrendező - Piliscsaba vonalszakaszon, majd villamos mozdony is végighaladt a pályán. (tovább…)

A metrófelújítás miatt nem hosszabbítják meg az 1-es villamost Aranyvölgyig

A Vörösvári úttól Aranyvölgy vasútállomásig vitték volna tovább a vonalat, azonban Tarlós István bejelentette, hogy egyelőre lefújták ezt a fejlesztést - írja a HVG. (tovább…)

Az év második felében is útépítések zajlanak Budakalászon

Az elmúlt időszak bővelkedett útépítésekben: az Omszk parkban új sétány épült, a Kereszt utcában megújult járdát vehettek birtokba a gyalogosok és a zúzottköves borítással használhatóvá vált a Klisovác utca is....

Feszültség alá helyezik a felsővezetéket a Rákosrendező – Piliscsaba vonalszakaszon

Szeptember 15-én feszültség alá helyezik a megépült felsővezeték-hálózatot a Rákosrendező - Piliscsaba vonalszakaszon. A nagyfeszültségű berendezés megközelítése vagy megérintése életveszélyes sérüléseket okozhat! (tovább…)