Felújítás miatt hónapokra lezárják a szentiváni Templomhegyi lépcsőt

17:31 | 2017 08. 24.

Kategóriák: Egyéb

Augusztus 28-án, hétfőn reggel 7 órától felújítási és átépítési munkálatok miatt előre láthatóan négy hónapra lezárják a pilisszentiváni Templomhegyi lépcsőt. Ezt követően a feljárót használni életveszélyes lesz, kerülni a Bem utca és a Vörösvár utca irányában lehet majd.

Megéri majd az áldozat, hiszen a felújítás után a tervek szerint gyönyörű lépcsőt kapnak a szentivániak, szinte rá sem lehet majd ismerni a területre. A munkálatok során nagy hangsúlyt fektetnek a vízelvezetésre, ami eddig sok problémát okozott a templom közelében. A csúszásmentesített lépcsőket helyenként padokkal ellátott pihenők fogják tarkítani, és a növényzet is megújul.
Minderről az önkormányzat által tavasszal kiadott Pilisi Len – Zöld Újság is részletesen beszámolt. Amennyiben többet szeretne megtudni a Templomhegyi lépcső felújításáról, alább végiglapozhatja a helyi kiadványt, amelyben három oldalon foglalkoznak az említett témával.

(Varkapu.info)

Címkék: , , ,