Események betöltése

« All Események

  • Ez az event elmúlt.

Mikulástúra Piliscsabán

december 8.

2017 véget ér nemsokára, így közeledik az utolsó utáni Sulikupa túra, ami hagyományosan az esti Mikulástúra lesz. A helyszín sem változik az eddigiekhez képest: találkozó december 8-án, pénteken, 18:15-kor a piliscsabai Klotildliget vasútállomáson.

A táv nagyon rövid, mindössze 3,5 km, és a szintemelkedés sem lesz sok, csak 100 m. Vélhetőleg 20 órára már vége is az eseménynek.

Az útvonal: Klotildliget vmh. – Csemetekert – 100 éves fenyő – Kisgulya – Klotildliget vmh.

“Előfordulhat, hogy a túra során találunk egy kis csemegét, ha a mikulás megint szétszórt lesz. A Kisgulyánál tartjuk a sulikupa díjkiosztóját, emellett a gyerekeket teával, a felnőtteket forralt borral vendégeljük meg” – olvasható a Piliscsabai Természetjáró Egyesület honlapján. 

Öltözzetek az időjárásnak megfelelően, és rétegesen! Valamilyen világító eszközt hozzatok magatokkal!

“Fontos lenne tudnunk, hogy hány gyerek vesz részt a túrán, hogy a mikulásnak le tudjuk adni a drótot, hogy ha erre jár, mennyi ajándékkal készüljön. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy az űrlap kitöltésével jelentkezzen a túrára” – kérik a szervezők.

A Mikulástúrára ITT lehet jelentkezni>>>

Szervező

Piliscsabai Természetjáró Egyesület
E-mail:
piliscsabaite@gmail.com
Honlap:
http://pi-te.maze.hu

Helyszín

Klotildliget vasútállomás
Klotildliget
Piliscsaba,
+ Google Térkép