Idén sem hiányozhat a kerekes kisvonat a Vörösvári Napokról

13:36 | 2018 07. 10.

Kategóriák: Gyereksarok

A Vörösvári Napok idején az önkormányzat idén is működteti, és az utasok számára ingyenesen biztosítja a kerekes kisvonatot.

VÖRÖSVÁRI NAPOK PROGRAMJA>>>

Két járat közlekedik: mind az 1-es, mind a 2-es járatot augusztus 11-én, 12-én és 13-án, vagyis búcsúszombaton, búcsúvasárnap és búcsúhétfőn vehetik majd igénybe a rendezvényre látogatók, délelőtt 10:00 óra és este 20:00 óra között.

Az elmúlt évhez képest változik a kisvonat induló állomása, ugyanis a jármű nem megy le a rendezvényterületig, hanem ahhoz közel, a Rákóczi utcából (Bányató utca–Rákóczi utca sarok) fog indulni. A végállomás ehhez igazodóan, a Bányató utcában lesz kijelölve.

A megállóhelyek is némileg módosultak a korábbi évekhez képest, érdemes tehát tájékozódnia annak, aki a kisvonattal szeretne eljutni a Kacsa-tónál lévő rendezvényterülethez. Az 1-es járat a Karátsonyi-ligetre közlekedik, míg a 2-es járat a temetői parkolót érintve a Szentiváni-hegy felé veszi az irányt, s ott a lakótelephez is bekanyarodik.

A rendezvénysorozat ideje alatt táblák jelzik majd a kisvonat megállóhelyeit. Hasonlóan az elmúlt évhez, a járatok egymást váltva közlekednek. Az 1-es járat egész órakor, a 2-es járat fél órakor indul majd minden órában, a bányatelepi induló állomásról. Az első járat 10:00 órakor illetve 10:30 órakor indul majd.

“Változás a tavalyi évhez, hogy este 20:00 óra után már nem járnak majd a kisvonatok, mivel az elmúlt két évi tapasztalatok alapján az esti programok után sajnos megnövekszik azon utasok száma, akik – többnyire alkoholos befolyásoltság miatt – nem rendeltetésszerűen használják a járművet, randalíroznak, rongálnak” – olvasható a település honlapján.

Az utolsó 1-es járat 19:00 órakor, az utolsó 2-es járat 19:30 órakor indul majd a Rákóczi utcai indulóállomásról.

JÁRATTERV>>>

(pilisvorosvar.hu)

Címkék: ,