Elsodorta a kerékpáros fiút, majd tovább hajtott a budakalászi férfi

09:11 | 2017 11. 16.

Kategóriák: Kék hírek

Budakalászon kerékpározott a 11 éves fiú, majd egy autós lesodorta az útról. A vezető nem állt meg segíteni a biciklisnek, tovább hajtott, azonban a rendőrök pár órán belül megtalálták a cserbenhagyót. 

„A nyomozás adatai szerint A. István 2017. november 12-én 18 óra 40 perckor Toyota típusú személygépkocsival közlekedett Budakalász, Arany János utcában a Széchenyi utca irányába. Haladása során elsodorta a vele szemben közlekedő 11 éves kerékpáros kisfiút, aki ennek következtében elesett és megsérült” – olvasható a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. 

Az 56 éves férfi a balesetet követően a helyszínen nem állt meg és adatai hátrahagyása, valamint segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés eredményeként két órán belül azonosították és felkutatták a járművet vezető férfit, akit a nyomozók segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatja nyomozást.

(police.hu nyomán)

Címkék: , , , , , ,