Nem lesz több éjszakai baleset? Kiépítik a VÉDA-rendszert a Szentendrei úton

11:34 | 2017 10. 19.

Kategóriák: Kék hírek

Minden akadály elhárult a VÉDA-kamerarendszer kiépítése elől a Szentendrei úton, ahol idén több baleset is történt – mondta az InfoRádióban az óbudai polgármester. Bús Balázs közölte, várhatóan 2018-ban már működhet az új rendszer.

Idén márciusban a III. kerületi Szentendrei úton egy ámokfutó nagy sebességgel belerohant egy előtte álló autóba, aminek következtében az abban ülő két ember életét vesztette. A balesetben elhunytak egyike Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakozó.

A megrázó eset után Bús Balázs, a kerület polgármestere ismét a Belügyminisztériumhoz fordult, hogy a már országosan kiépített VÉDA közúti intelligens kamerarendszert bővítsék ki, és a Szentendrei útra is helyezzenek ki kamerákat.

A fejleményekről Bús Balázs most az InfoRádióban elmondta, hogy a belügyi tárca és a Budapesti Rendőr-főkapitányság is pozitívan reagált a megkeresésre. Kiválasztották a helyszínt, ahol a VÉDA-rendszert fel lehetne szerelni, ez pedig a Záhony utcai csomópont lenne.

2018-ban már működhetnek a kamerák

A kamerák telepítése jelentős költségekkel jár: sávonként 22 millió forint a kiépítés, a Szentendrei úton így 154 millió forint. Ennek a felét a minisztérium és a BRFK, a másik felét az önkormányzat vállalja. Bús Balázs közölte, hogy a főváros megígérte, hogy részt vállal a költségekből. “Minden akadály elhárult a kivitelezés elől. A forrást biztosítottuk, és reméljük, hogy minél hamarabb megvalósul a VÉDA-rendszer, és a Szentendrei útnak egy nagyobb szakaszán csillapítani lehet a száguldozást” – fejtette ki a polgármester, aki szerint a következő évben már működhetnek a kamerák.

Bús Balázs hozzátette, hogy most is folyamatos a rendőri ellenőrzés a Szentendrei és a Bécsi úton is.

(InfoRádió)

Címkék: , , , , ,