10-es út felújítása: hétfőtől jóval nagyobb torlódások várhatóak!
20:26 | 2021 09. 26.
Kategóriák: Fő kiemelt, Közélet
A 10-es főút pilisvörösvári szakaszának beruházása szeptember 27-én reggel új fázisba lép – tájékoztatta portálunkat Pilisvörösvár Önkormányzata. A közlemény szerint az egyhetes marást követően elkezdődik a felület aszfaltozása.
A munkálatokat már szeptember 27-én, hétfőn reggel 7 órakor megkezdik az út előseprésével és a középvonal kimérésével, ekkor már szakaszzárásokra kell számítani.
Az aszfaltozást ezt követően 8 órakor kezdik.
Az aszfaltozott részekre legalább két órán keresztül nem lehet ráhajtani, így ez a munkafázis az elmúlt heti útmaráshoz képest hosszabb szakaszok zárásával fog járni. Az autósoknak ennek megfelelően jóval nagyobb torlódással, sokkal hosszabb várakozási idővel kell számolni!
Alternatív útvonalként Pilisszentiván – Solymáron keresztüli kerülőút javasolt,
de itt is intenzív forgalommal szükséges kalkulálni.
A 3,5 tonna fölötti tehergépjárművek továbbra is a 10-es út karbantartással érintett szakaszán haladnak. Mindenképpen javasolt tehát alternatív közlekedési módok, a tömegközlekedés, elsősorban a vasúti közlekedés használata, illetve aki teheti válassza, kérje a karantén időszaka alatt már bejáratott otthoni munkavégzést.
A felújítás tervezett időtartama így alakul (szeptember 20 – október 1. között):
- Burkolat előkészítése, marása: 2021. szeptember 20 – 24.
- Aszfalt réteg terítése, tömörítése: 2021. szeptember 27 – október 1.
- Ezt követően végül a felfestések és a fedlapok, víznyelők szintbe helyezésével zárul a munka.