Petrás Mária kiállítása az Uradalmi Házban

20:39 | 2010 09. 27.

Kategóriák: Egyéb

Szeptember 30-ig tekinthető meg Petrás Mária kerámiaművész, népdalénekes kiállítása az Uradalmi Házban, amelyet Döbrentei Kornél író, költő nyitott meg.


Szeptember 30-ig tekinthető meg Petrás Mária kerámiaművész, népdalénekes kiállítása az Uradalmi Házban, amelyet Döbrentei Kornél író, költő nyitott meg.

Petrás Mária sugárzó arcú madonnákat, Szent Családot, és kivirágzó feszületeket készít, hűséggel őrizve a világ valaha volt egységét.

A moldvai Diószénben születtem. Nálunk, a faluban imádságos harangozással kezdődött a nap, és azzal is ért véget. A családok gazdagságát 8-10-12 gyermek jelentette. Az ötévestől a legöregebbekig, mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt. Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Az emberek kitisztították a lelküket, életüket, házaikat, istállóikat, óljaikat, kertjeiket, falujukat. Megbocsátottak egymásnak, misére mentek szép, ünneplő ruhában, és délután felkeresték egymást. Az ünnepek nagy örömben teltek. Mindent meg tudtak teremteni maguknak, úgy, hogy nem voltak senkinek a szolgái. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az idő járása és a mélységes Isten-hitük útbaigazította őket. Akármit nem cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon. Névtelen szentek között nőttem fel, akik a seregnyi gyermekkel körülvéve tudtak énekelve fonni, szőni, gyönyörűen hímezni. Varázslatossá tudták tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Szűz Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni.

(piliscsaba.hu)