Különleges előadással készülnek a vörösvári diákok

Különleges előadással készülnek a vörösvári diákok

Egy különleges előadással készülnek a Művészetek Házában az 1848-’49-es események megünneplésére a pilisvörösvári Vásár téri iskola diákjai. A március 11-i darabot tanáruk, a Vörösvári Újság főszerkesztője, Fogarasy Attila írta – és rendezi.

A pilisvörösvári Művészetek Házában adják elő a Vásár téri diákok azt a darabot március 11-én, délelőtt 10 órától, melyet tanáruk, a Vörösvári Újság főszerkesztője, Fogarasy Attila írt a magyarság egyik legnagyobb ünnepének alkalmára.

A darab szerzője és rendezője a Varkapu.info-nak elmondta: „A tavalyi március 15-i műsor után - amelyet sokan dicsértek és nem kevesen szidtak is - egy teljesen más jellegű előadást szerettem volna rendezni. Az akkor egyfajta hitvallás volt a magyarság, Nagy-Magyarország történelmi és kulturális egysége mellett, a nemzet sorsának, jelenének és jövőjének rendületlen, elkötelezett vállalása mellett. A gyerekek megérezték ennek az őszinteségét, a belőle áradó hitet és szeretetet, és nagyon lelkesen vállalták a szereplést, illetve fogadták az előadást.”

Mint mondta, a mostani darab a tavalyival ellentétben – vagy inkább a tavalyi mellé állítva - a történelmi vonalra összpontosít, amelynek alapja az a gondolat, hogy pontosan minek a hatására írta meg Arany János „A walesi bárdok” című nagyhatású költeményét. Így persze mi másból származhatott volna a darab címe is: „Emléke sír a lanton még…”.

„Mivel kész forgatókönyvet nem találtam ennek a történetnek az előadására, kénytelen voltam magam megírni az egészet. A kényszer azután kedvteléssé vált: nagy kedvvel írtam meg az egyes jeleneteket, alig tudtam magam rávenni, hogy hagyjam abba, mert túl hosszú lesz.” – mesélte a Varkapu.info kérdésére Fogarasy Attila, ki azt is hangsúlyozta honlapunknak, hogy a Hofburgban játszódó jelenetek arra is rávezetik a gyerekeket, hogy az ellenség nem feltétlenül ördögtől való. „Ferenc József szintén meg van győződve arról, hogy helyesen cselekszik és a nemzete, országa, birodalma érdekeit szolgálja elkötelezetten. Érdekes és szeretni való szereplő a két tábor között örlődve Erzsébet királyné, Sissi, aki minden vonzerejét beveti a császárnál a magyarság sorsának jobbra fordításáért.” – tette hozzá Fogarasy Attila.

Ismerve a vörösvári iskola diákjait, és ismerve az eddigi előadásaikat, biztosan egy kiváló előadással emlékeznek meg az 1848-’49-es forradalomról és szabadságharcról március 11-én 10 órakor. Emlékezzünk csak vissza a betlehemi előadásukra…

Idézve a rendezvény plakátjából:

A főbb szerepekben leendenek:
Arany János költő, hazafi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Valachi Samu (6. a)
Petőfi Sándor költő, hazafi – III. bárd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Borókai Máté (6. a)
Jókai Móricz író, hazafi – I. bárd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabó Kende (8. a)
Stancsics Mihály, író, hazafi – II. bárd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Molnár Attila (6. b)
Laborfalfi Róza díva, hazafi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Kruppa Klaudia (8. b)
Ercsey Julianna, Arany János felesége . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Pápai Kinga (6. b)
Szendrey Júlia, Petőfi Sándor felesége . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Kiss Bianka (6. a)
I. Ferencz József császár – I. Edward angol király . . . . . . . Manhertz Krisztián (8. a)
Erzsébet (Sissi), Magyarország királynéja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Breier Kata (8. a)
Sturm rendőrparancsnok – I. Edward udvaronca . . . . . . . . . . . Horváth Áron (8. a)
Fuchs nyomozó, majd rendőrfőnök . . . . . . . . . . . . . . . . . .Tagscherer Norbert (8. a)
Szimat rendőrspicli . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Dezső Dániel (8. a)
Haynau, hiéna és hóhér – Lord Maior . . . . . . . . . . . . . . .Neubrandt Benedek (8. a)
Továbbá hazafiak, nemzetőrök, udvaroncok, ajtónállók, walesi urak, katonák...

(Varkapu.info - Gribek Dániel)

Kapcsolódó cikkek:
400 éves betlehemes játékot adtak elő a Vásár téri tanulók

view counter
view counter

Programot ajánlok!

Navigáció

Belépés

Szavazás

Hányast adnál a Varkapu.info-nak a térség tájékoztatásával kapcsolatban?:

Cégtár

Első és egyedülálló 4 csillagos szálloda a Zsámbéki-Medencében.

varkapu.info hírlevele

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel