Ne a Búcsú térre! – Aláírásgyűjtés indul a pilisvörösvári sportcsarnok ügyében

17:34 | 2017 10. 30.

Kategóriák: Fő kiemelt, Közélet, Sport

Aláírásgyűjtést indít több pilisvörösvári szervezet a helyi sportcsarnok építésével kapcsolatban – tájékoztatta a Varkapu.info regionális hírportált a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület. A közös akció célja az, hogy a létesítmény ne a Búcsú téren, hanem a tervezett uszoda mellett, a Báthory utcában épüljön meg. Az aláírásgyűjtés több helyszínen csütörtökön indul, a részletekről, pontos helyszínekről természetesen a Varkapu.info is időben beszámol majd.

“A Fidesz-KDNP pilisvörösvári szervezete, a Pilisi Kulturális Örökségünk Védelméért Alapítvány, a Szebb Környezetünkért Egyesület és a TEVÖ közösen, összefogva elhatározta, hogy támogató aláírásokat gyűjt a sportcsarnok építésével kapcsolatban” – áll a szervezetek felhívásában.



.

A petíció tárgya az alábbi:
“Támogatom, hogy a sportcsarnok a tervezett uszoda mellett épüljön és ne a Búcsú téren.”

A TEVÖ és a többi résztvevő szervezet kéri a pilisvörösvári lakosokat, hogy aki egyetért a kezdeményezésükkel, az írja alá a petíciót, amit majd az önkormányzatnak fognak benyújtani.

Pilisvörösvári sportcsarnok dosszié:

Gromon István közleménye a Búcsú térre tervezett sportcsarnokról (+Látványtervek)
Háromszázan vettek részt a vörösvári flashmobon (+VIDEÓ, KÉPEK)
Pilisvörösvári Fidesz: A Búcsú térre nem szabad megépíteni a sportcsarnokot
A vörösvári Fidesz üdvözli a kézilabda csarnok építését, de nem a Búcsú téren
Lesz uszoda Pilisvörösváron! – Döntött a városvezetés

(Varkapu.info)

Címkék: , , , , , , ,