Csenger-Zalán Zsolt: Megoldódhatnak a térség vasúti közlekedési gondjai

16:43 | 2017 10. 04.

Kategóriák: Al kiemelt, Közélet

A közelmúltban piliscsabaiak kerestek meg a térség országgyűlési képviselőjét a vasúti közlekedés akadozásával kapcsolatban. Csenger-Zalán Zsoltot az elmúlt héten Csépke András, a MÁV vezérigazgatója szóban tájékoztatta a helyzetről, és tegnap írásban is megérkezett a közlekedési vállalat hivatalos álláspontja.

A fideszes politikus úgy véli, hogy már a 2017/18-as új menetrend életbe lépésével kiszámíthatóvá és kényelmesebbé válik az utazás a Budapest-Esztergom vasútvonalon.

A MÁV válasza Csenger-Zalán Zsoltnak:

“Tisztelt Országgyűlési Képviselő Úr!

Társaságunkhoz, a 2-es vonalon tapasztaltakkal kapcsolatosan érkezett észrevételekre vonatkozóan az alábbi tájékoztatást adjuk:

Az esetlegesen tapasztalt késésekkel, zsúfoltsággal összefüggésben: Szeretnénk jelezni, Társaságunk kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a járatainkat az igényekhez igazodó, kellő számú járművel közlekedtessük.

Ugyanakkor sajnálatosan meghibásodások előfordulhatnak, s mivel Társaságunk nem rendelkezik kellő számú tartalékjárművel, így a meghibásodott járművek pótlása nem minden esetben lehetséges, mely folytán a kevesebb egységgel történő közlekedés zsúfoltságot, esetenként járatkimaradást eredményezhet.

Társaságunk üzemi adatai, illetve az Utasok visszajelzései is rávilágítottak arra, hogy a DESIRO motorvonatok üzemkészségi adatai egyes esetekben valóban elmaradtak az elvárttól, mely nem csak zsúfoltságot, hanem vonatkéséseket is eredményeztek. Társaságunk a problémát érzékelve a szolgáltatás javítása és a DESIRO motorvonatok megbízhatóságának növelése érdekében komplex intézkedési tervet készített, melynek végrehajtása már jelenleg is zajlik. A karbantartás hatékonyságának javítására irányuló intézkedéseink mellett egyúttal számos, az operatív beavatkozást elősegítő lépéseket is tettünk, így például:

  • Istvántelek műhelybe egy db gépkocsi személyzettel történő rendelkezésre állásának biztosítása, annak érdekében, hogy a meghibásodott motorvonat üzembeállítása minél rövidebb időn belül megtörténjen,
  • 1db tartalék üzemképes Desiro motorvonat mozdony személyezettel történő rendelkezésre állás biztosítása Budapest Nyugati pályaudvaron,
  • 2017. október 10-től jármű átcsoportosítás a vágányzári munkálatok miatt érintett területekről, amellyel többlet jármű biztosítható a vonalon.

Középtávon itt szeretnénk továbbá előrevetíteni, hogy a 2017/18-as menetrendi évtől megindítjuk a villamos meghajtású FLIRT motorvonatok egészen Piliscsabáig történő közlekedtetését, melytől szintén komoly, pozitív változásokat várunk, reméljük, hogy az új motorvonatok megjelenését Utasaink is kedvezően fogadják majd.

Az intézkedések eredményeként a 2-es számú vasúti vonal személyszállítási szolgáltatási színvonala várhatóan javulni fog, amely a szolgáltatást igénybevevő utasaink számára érzékelhető javulást eredményez.

Szíves türelmét megköszönve, tisztelettel:

Dr. Vörös-Barka Kornélia
kabinetvezető”

(Varkapu.info)

Címkék: , , , , , ,