Hétvégén már csak metrópótlók járnak Újpest és Deák tér között

21:53 | 2017 10. 25.

Kategóriák: Al kiemelt, Közélet

Pótlóbusz jár az M3-as metró vonalán 2017. október 28-án és 29-én (szombaton és vasárnap) a Deák Ferenc tér és Újpest-Központ között, a metrószerelvények pedig rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekednek – közölte a BKK.

A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint a pótlóbusz mellett Újpest és a belváros közötti kényelmesebb közlekedést segíti, hogy a 14-es villamos vonalán hétvégén is – a hétköznap megszokott módon – háromkocsis szerelvények viszik az utasokat.

A metrópótlásra, ahogy a BKK korábban már közölte, az M3-as vonal hamarosan induló rekonstrukciós munkáinak előkészületei miatt van szükség. A felújítás miatti pótlás november 4-től (szombattól) indul: az M3-as metró munkanapokon az első hajnali járatindulástól 20:30-ig rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik. Esténként, 20:30 után, valamint szombaton és vasárnap egész nap a metró helyett a teljes vonalon pótlóbusz jár. A www.bkk.hu/m3felujitas oldalon minden információ megtalálható a rövidesen kezdődő felújításról és a metrópótlásról.

 

Az M3-as pótlóbusz közlekedése

Az M3-as pótlóbusz a Deák Ferenc tér M felől Újpest-Központ M felé az alábbi megállókban áll meg:

Deák Ferenc tér M: a 9-es busz és az éjszakai autóbuszok megállóhelyén a Károly körúton, a Király utca kereszteződése előtt;
Arany János utca M: a 9-es, a 914-es, a 914A, a 931-es, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén a Bajcsy-Zsilinszky úton;
Nyugati pályaudvar M: a 914-es, a 914A, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén a Váci úton;
Lehel tér M: a Váci úton a templom előtt;
Dózsa György út M: a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén, a Váci úton;
Árpád híd M: a 901-es és a 918-as autóbusz megállóhelyén a Róbert Károly körúton;
Árpád híd M: a 115-ös autóbusz megállóhelyén, a Váci úton;
Forgách utca M: a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén, a Váci úton;
Gyöngyösi utca M: a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén, a Váci úton;
Újpest-Városkapu M (Váci út): a Váci úton a benzinkúttal szemben;
Újpest-Városkapu M: a 104-es, a 104A, a 196-os, a 196A, a 204-es, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén, az Árpád úton;
Újpest-Központ M (leszállóhely): a 30-as, a 30A, a 30B, a 230-as és a 914-es autóbusz megállóhelyén, az István úton.

Az M3-as pótlóbusz Újpest-Központ M felől a Deák Ferenc tér M felé az alábbi megállókban áll meg:

Újpest-Központ M: a 104-es, a 104A, a 196-os, a 196A, a 204-es, és a 950-es autóbusz megállóhelyén, az Árpád úton;
Újpest Városkapu M: a 104-es, a 104A, a 196-os, a 204-es, és a 950-es autóbusz megállóhelyén, az Árpád úton;
Újpest Városkapu M (Váci út): a 950-es autóbusz megállóhelyén, a Váci úton;
Gyöngyösi utca M: a 950-es autóbusz megállóhelyén, a Váci úton;
Forgách utca M : a 950-es autóbusz megállóhelyén a Váci úton;
Árpád híd M: a 115-ös autóbusz végállomásán a Váci úton;
Árpád híd M: a Váci úton az Árboc utca kereszteződése előtt;
Dózsa György út M: a 950 autóbusz megállóhelyén a Váci úton;
Lehel tér M: a 15-ös, és a 115-ös autóbusz megállóhelyén a Váci úton;
Nyugati pályaudvar M: a 9-es autóbusz megállóhelyén, a Bajcsy-Zsilinszky úton;
Arany János utca M: a 9-es, a 914-es, a 914A, a 931-es, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén a Bajcsy-Zsilinszky úton;
Deák Ferenc tér M: a 9-es megállóhelyén a Károly körúton.

További változások a buszközlekedésben

Az Óbuda felé közlekedő 9-es busz Deák Ferenc tér M megállóját az október 28-29-i hétvégére áthelyezik: a buszokra a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Anker köz kereszteződése után lehet felszállni.

A Gyöngyösi utca M irányú 15-ös és az Árpád híd M felé közlekedő 115-ös buszra október 28-tól várhatóan a metróvonal északi szakasza felújításának befejezéséig a Deák Ferenc tér M megállójuk helyett az Erzsébet téren, a 105-ös busz megállóhelyén lehet felszállni.

A 15-ös busz Gyöngyösi utca M végállomási felszállóhelyét október 28-tól a Váci úton a Babér utca kereszteződése elé helyezik át, és várhatóan csak a metróvonal északi szakasza felújításának befejezésével helyezik majd vissza.

A 105-ös busz Gyöngyösi utca M végállomási felszállóhelyét október 28-tól a Váci úton a 15-ös busz Gyöngyösi utcában lévő felszállóhelyére helyezik át, és várhatóan csak a metróvonal északi szakasza felújításának befejezésével helyezik majd vissza.

A késő esti utolsó metróhoz csatlakozó egyes óbudai és újpesti, valamint dél-pesti járatok néhány perccel később, az utolsó metrópótló busz és metró érkezéséhez igazodva indulnak.

Metró és pótlóbusz: átszálláskor nem szükséges új jegyet érvényesíteni

Az október 28-29-i metrópótlás idején a metró és a pótlóbusz közötti átszállás esetén nem szükséges új jegyet érvényesíteni; vonaljegy, gyűjtőjegy, metrószakaszjegy, valamint egyszeres átszállójegy használata esetén azonban a már kezelt jegyet annak számkocka nélküli végén ismét kezelni kell. Ha mindkét végén számkockával ellátott átszállójeggyel utazik, kérjük, ne kezelje újra, hogy az későbbi, újabb átszálláskor érvényesíthető legyen.

A november 4-én kezdődő metrópótlásról

Az M3-as metróvonal felújításához kapcsolódó pótlás az északi, Lehel tér – Újpest közötti szakasz lezárásával kezdődik: november 4-től a metró egy évig munkanapokon kora reggeltől estig csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik – Újpest felől a Lehel térre a csúcsidőben 45 másodpercenként induló pótlóbuszokkal és metrópótló villamosokkal lehet eljutni –, esténként és hétvégén pedig a teljes vonalon pótlóbusz jár. A Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a BKV Zrt. mindent megtett, és a rekonstrukció ideje alatt is elkövet a megszokottnál nehezebb közlekedési körülmények enyhítésére: többek között a szokásosnál 90-nel több autóbusz, és óránként 6 többlet villamosszerelvény vesz részt a metrópótlásban, illetve közlekedik a lezárt metrószakaszt elkerülő, alternatív eljutási lehetőséget nyújtó vonalakon.

A BKK www.bkk.hu/m3felujitas címen elérhető oldalán minden információ megtalálható ahhoz, hogy a pótlásban érintettek – a közösségi közlekedéssel utazók, a gépkocsival, a kerékpárral és a gyalogosan közlekedők – már most megtervezhessék, milyen módon érik majd el úti céljukat a metrópótlás idején. Fontos tudni: akár a pótlóbuszt választják, akár valamelyik alternatív, elkerülő útvonalon közlekednek, utazási idejük mintegy 10-15 perccel növekedni fog. Az M3-as metróvonal felújítása az elkövetkező évek legnagyobb fővárosi közlekedési beruházása, amelynek célja, hogy a Budapesten közlekedők kényelmesebben, modern, megújult állomásokon és vonalon keresztül, felújított metrószerelvényeken utazhassanak.

(Budapesti Közlekedési Központ)

Címkék: , , , , , ,