HVG: 50 napja egymásra mutogatnak, a kidöntött pilisvörösvári oszlop pedig marad a helyén

08:02 | 2018 02. 20.

Kategóriák: Közélet

A sérült kandelábert még mindig nem sikerült elszállítani a helyszínről, és egyelőre azt sem tudni, hogy mikor állítanak majd egy újat a helyére. Lapszemle.

Jelen történetünk egyáltalán nem friss, ugyanis főszereplőjét, a jobb sorsra érdemes pilisvörösvári lámpaoszlopot még január első napján döntötte ki egy autós a település egyik legforgalmasabb helyszínén. A Pest megyei várost átszelő 10-es úton történt baleset nyomainak eltüntetését nem nagyon kapkodták el az illetékesek, munkavégzés helyett ugyanis inkább csak egymásra mutogatás zajlik.

Utoljára február elején foglalkoztunk a témával, amikor a Vörösvári Hírek riportjából megtudhattuk, hogy a NIF Zrt., az Elmű Kft., az A-Híd Zrt., a Transinvest-Főber és az önkormányzat képviselői egyeztetésbe kezdtek a csere kapcsán.

Mint kiderült, a helyi vasútvonal korszerűsítésének keretében megvalósult aluljáró beruházója, a “NIF Zrt. még nem intézkedett a kiépült közvilágítási hálózat tulajdoni átadásról, illetve a témában nem született megállapodás sem, ami rögzítené a szükséges kereteket az ELMŰ részére történő térítésmentes átadáshoz. A kiépült közvilágítási hálózatot így jelenleg hivatalosan nem üzemelteti senki, mivel azt az ELMŰ Hálózati Kft. nem vette át.”

A felek január végén megegyeztek egymással a kidöntött kandeláber hálózatról történő leválasztásáról és a közvilágítás helyreállításáról. Valamint arról, hogy az ELMŰ elkészít egy kritériumrendszert “ami alapján lehetőség nyílhat a kiépített, megvalósult hálózat átvételére, s ezzel a probléma végleges megoldására”.

Ehhez képest mind a mai napig nem történt lényegi előrelépés a sérült kandeláber cseréjét illetően, az ugyanis fotóink tanúsága szerint 50 napja változatlan állapotban a helyszínen fekszik:

(HVG)

Címkék: , , ,