Indítson a Volánbusz körjáratot Pilisszántó, Pilisvörösvár, Solymár és Pilisszentiván között!

08:44 | 2019 01. 12.

Kategóriák: Fő kiemelt, Közélet

A visszajelzések alapján ismét kiváló javaslattal állt elő a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület a napokban. A TEVŐ egy Pilisszántót, Pilisvörösvárt, Solymárt és Pilisszentivánt bejáró buszjárat indítását vetette fel a Volánbusz Zrt. szakembereinek, akik nem zárkóztak el a megvalósítástól.

“A 830-as buszjárat Pilisvörösvár ligeti megállóinak megmentése kapcsán kerültünk először kapcsolatba a Volánbusz Zrt.-vel, Schuck Ferenc ismerősünk révén. Ekkor vált számunka világossá, hogy mekkora szükség van Pilisvörösváron és környékén a helyi tömegközlekedés beindítására. Amint az köztudott, Vörösváron a közlekedés katasztrofális. Naponta több, mint 22 ezer jármű halad keresztül városunkon. Emiatt és a hozzánk eljuttatott visszajelzéseitek alapján gondoljuk azt, hogy van létjogosultsága egy körjárat kialakításának a környező települések érintésével” – közölte a Varkapu.info helyi portállal is a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület elnöke, Bakos László.

A TEVÖ november 27-én küldött levelet a Volánbusz Zrt.-nek, amelyben az alábbi javaslatot tették:

– A solymári Auchan áruház lenne a kiindulási és érkezési végpont. Tehát ez a járat nem menne be Budapestre, hanem a környező településeken keringene.
– Az útvonal a következő:
Solymári Auchan, Pilisvörösvári vá., Vörösvár Liget, Pilisszántó, vissza ezen az útvonalon a vá.-ig, fel a Görgey utcán a Szamost megkerülve, vissza a 10-es útra, Pilisszentiván, Solymár, az Auchannál zárulna a kör.
– A térképen pirossal jelöltük ezt az útvonalat.
– Bemehetne a Bányató utcába is és vissza, ezt kékkel jelöltük.
– A járat párja ugyanezt az útvonalat járná be az ellenkező irányból.
– Ezzel a tervezettel a körjárat háromszor hord rá a vasútra. A reggeli időszakban pedig iskolabusz funkciót is ellátna egyben.
– A járat segítene eljuttatni a környéken élőket az iskolákba, a Rendelőintézethez, boltokhoz, bevásárlóközpontokhoz, frekventált munkahelyekhez.
– Az Útőrház környékét, a Szentiváni-hegyet, a Ligetet bekötnénk a város vérkeringésébe.
– Ezáltal jelentősen csökkenhetne Vörösvár és körzetének autós forgalma, nagyobb forgalmat vihetne el a vasút. Egyszóval javulást hozhatna a régió közlekedésében.

Bakos László a Varkapu.info portálnak elmondta, hogy az ügyben személyes konzultációt kértek a Volánbusz Zrt. illetékeseitől, amire január 10-én lehetőségük is nyílt.

“Az volt a célunk, hogy megmutassuk a lakosság igényét, és felkeltsük a Volán érdeklődését. Természetesen elfogadhatónak tartunk más verziókat is. A lényeg, hogy elinduljon egy közös gondolkodás a témában. Legnagyobb örömünkre a tervezetünk fogadtatása nagyon pozitív volt. Szakmailag is elfogadhatónak tartották. A következő menetrend-átszervezésnél figyelembe fogják venni a helyközi körjáratok igényét. Természeteset biztosat nem tudtak nekünk most mondani, de a remény meg van, hogy létrejöjjön a térségben egy helyközi körjárat. Mi nagyon bízunk benne, hogy így lesz. Kértük az érintett települések vezetőit, hogy támogassák a kezdeményezésünket és segítsék a megvalósulását”.

A fejleményekről természetesen a Varkapu.info is beszámol.

(Varkapu.info)

Címkék: , , , , , , , ,