MÁV: augusztus utolsó napjaiban már utazhatunk a szeptemberi bérletekkel

09:25 | 2020 08. 27.

Kategóriák: Al kiemelt, Közélet

Ahogy arról korábban tájékoztattuk Olvasóinkat, öt nappal kiterjeszti a Volánbusz a szeptemberi havi és első félhavi helyközi bérletek érvényességét, és elfogadja helyközi járatain a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) döntése alapján a vonatokon mától (csütörtök) szintén elfogadják a szeptemberi dolgozó- és tanuló bérleteket.

Az iskolakezdéssel szeptember első napjaiban ugrásszerűen megnőnek az utazási igények. A tanév fennakadásmentes indítása érdekében öt nappal kiterjesztik a szeptemberi havi és első félhavi bérletek felhasználhatóságát. Az intézkedés célja a pénztári várakozási idők csökkentése, az utasok színvonalasabb kiszolgálása.

A vasúttársaság a március 11-én elrendelt veszélyhelyzet megszüntetését követő 180. napig még elfogadja a közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, de időközben lejárt, hivatalos okmányokat. A 2019/20. tanévre, vagy a 2019/20. tanév egy félévére érvényesített diákigazolványok esetében a hosszabbítás legfeljebb december közepéig szól, hiszen az ősszel újranyíló intézményekben a tanulók, hallgatók már hozzájuthatnak majd az okmányokhoz, érvényesíttethetik azokat.

A koronavírusjárvány terjedésének megakadályozása érdekében a tömegközlekedési eszközökön, így a vonatokon is kötelező a száj- és az orr eltakarása. A vasúttársaság továbbra is arra kéri a vonaton közlekedőket, hogy tartsák be ezeket a kötelező egészségvédelmi rendelkezéseket. A maszkhasználati kötelezettségre az állomási és a fedélzeti hangos, valamint szöveges utastájékoztató eszközök, a vonatok ajtaján pedig figyelmeztető táblák hívják fel az utasok figyelmét. A vasúttársaság munkatársai az elmúlt hetek alatt a Készenléti Rendőrséggel, a polgárőrséggel és a vagyonőrökkel közösen több mint 2000 vonaton tartottak szúrópróbaszerű ellenőrzést, és figyelmeztették a maszk nélkül utazókat.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Címkék: , , , , ,