Még csatlakozhattok Solymár legkreatívabb ünnepi játékához!

09:57 | 2019 11. 26.

Kategóriák: Al kiemelt, Közélet

2016 telén kezdődött minden. Ugyanis ekkor, a lelkes solymári, Grimmné Dévényi Erika egy ünnepi, s egyben egyedi kezdeményezést indított útnak a településen, melyhez az évek során több hazai település is csatlakozott már. Ez a Solymári Advent. Az ablakok díszítése, és felfedezése pedig idén sem maradhat el!

November végéig lehet csatlakozni az adventi, “ablaknyitós” játékhoz, ne maradj ki Te sem!

Miről is szól a kezdeményezés?

Ki ne ismerné az adventi naptárat? Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt nagy öröm december elsejétől nap mint nap kibontani egy-egy ajándékot, mely szimbolikusan is jelzi az ünnepi várakozást. Grimmné Dévényi Erika ezt a hagyományt gondolta tovább, tette élőbbé. A Solymári Advent lényege ugyanis, hogy a lakosok feldíszítsék saját ablakukat, házukat vagy kertjüket, s jól láthatóan elhelyezzék az adott nap számát is. Így a 24 nap alatt minden szám megjelenik a település különböző pontján.

Miután ünnepi fénybe borul egy-egy ház vagy kirakat, indulhat a vadászat! Bárki útra kelhet, hogy felfedezze, „kinyissa” az aktuális ablakokat. A játék élményét az is fokozza, hogy a résztvevők nem tudják pontosan, hogy melyik házszám alatt találják majd a feldíszített párkányokat, hanem egy kalandos út során maguknak kell felfedezniük az ünnepi dekorációkat.

Az ablakdíszítésre november végéig lehet jelentkezni, míg az adventi időszak vadászatához már természetesen nevezés nélkül, bárki csatlakozhat!

A játékról ITT olvashattok bővebben>>>

A Solymári Advent csoporthoz ITT tudtok csatlakozni>>>

 

Címkék: , , ,