Megvalósul a lámpás kereszteződés a szentiváni lehajtónál

08:42 | 2020 09. 08.

Kategóriák: Fő kiemelt, Közélet

“Vártunk a döntésre majdnem két évet, de most végre megvalósul” – áll Pilisszentiván polgármesterének Facebook-bejegyzésében. Nem másról van szó, mint a Pilisszentiván-Bécsi út kereszteződés problémájának megoldásáról, mely az évek során az egyik legtöbb balesetet látott útszakasszá nőtte ki magát. 

“2018. decemberében kezdeményeztem a közlekedésben érintett települések polgármestereivel (Pilisvörösvár, Piliscsaba, Solymár), hogy a Piliszentiván – Bécsi út kereszteződésben vagy körforgalmat vagy lámpás kereszteződést tervezzen a Magyar Közút Zrt.” – tájékoztat közösségi oldalán Poppréné Révay Gyöngyi.

A polgármester elmondása szerint februárban személyesen tárgyaltak az ügyről, amikor is azt a választ kapták, hogy idén megvalósulhat a lámpás kereszteződés.

Hozzátette: kedden megtörténik a munkatetület átadása Pilisvörösvár részéről, mert közigazgatásilag oda tartozik ez az építési terület. Ezáltal sokkal biztonságosabb lesz a Szentivániak és az itt áthaladók közlekedése.

Címkék: