Nagy sikere volt a vörösvári termelői piacnak, augusztus végén jön a folytatás!

19:43 | 2020 08. 04.

Kategóriák: Al kiemelt, Közélet

Helyi érték, közösségformálás, friss és egyedi áru – mindezzel jellemezhetjük a Platz termelői piacot és családi pikniket, amelyet júliusban első alkalommal rendeztek meg a vörösvári tavaknál. A rendezvénynek a nem éppen nyárias időjárás ellenére hatalmas sikere volt, erről tanúskodnak fotóink is, melyeket az eseményt követően Facebook-oldalunkon osztottunk meg.

Akik lemaradtak volna a piacról vagy pont hogy jelen voltak, de ismét helyi termékek közül válogatnának, azoknak van egy jó hírünk: augusztus 23-án, vasárnap ismét lesz Platz termelői piac.

A nap során helyi kézművesek és termelők portékái közül válogathatunk, így finomabbnál finomabb réteseket kóstolhatunk, különleges ízvilágú kávékat kortyolhatunk, de szappancsodákat és kerámiákat is vásárolhatunk.

Kísérőprogramként Demeter Erik és a Die Spitzbuben szórakoztatja majd az egybegyűlteket. 

A termelők augusztus 23-án, vasárnap 8:30-tól egészen 16:30-ig várják az érdeklődőket, míg a vendéglátás és egyéb szolgáltatások 19-ig tartanak majd nyitva.

Érdemes követni a rendezvény Facebook-oldalát és eseményét a részletes információkért.

Az első termelői piacról készült fotók ITT érhetők el>>>

(Varkapu.infom, fotó: Gribek Tímea)

Címkék: , , , ,