Vörösvár: mától adott a szemét és kutyapiszok mentes séta a tó körül

16:48 | 2019 01. 24.

Kategóriák: Al kiemelt, Erdő-mező, Közélet

Január elején osztottuk meg a pilisvörösvári önkormányzat közleményét, melyben felhívták a Nagy-tó körüli futópályát használók figyelmét a kutyasétáltatás szabályaira.

Ennek lényege, hogy az ebeket csak vezetőszáron lehet sétáltatni az adott területen, ugyanis a tavaly decemberben átadott pályát sportolni vágyók és kisgyermekes családok is használják.

A közleményben kitértek arra is, hogy aki a kutyaürüléket a földön hagyja, arra a hivatal kétszázezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabhat ki.

A Varkapu.info Facebook-oldalán rengeteg hozzászólás érkezett a közlemény kapcsán. A legtöbb kutyatartó szerint az ürülék elvitele nehézkes úgy, hogy a tó körül nincsenek kihelyezve szemetesek, míg más kommentelők arra hívták fel a figyelmet, hogy ez a probléma a város több pontját is érinti.

Íme, néhány hozzászólás:

Az önkormányzat lépett

A napokban új fordulat történt az ügyben, ugyanis a tó körüli futópályára több szemetest is kihelyeztek.  A hivatalos közlemény szerint a kerékpártárolók, a pollerek, a korlátok, a padok és a kérdéses hulladékgyűjtő edények kiépítését eredetileg tavaszra tervezték, de az intenzív használat miatt ez utóbbiakat az önkormányzat kérésére a kivitelező már most kihelyezte.

Információink szerint ezzel egy időben a 10-es úti aluljárónál, a Szakorvosi Rendelő előtt, a Művészetek Házánál és a Kisfaludy-Tavasz utca sarkán is javították a megrongált szemeteseket, míg egy ötödik helyszínen pótolták az ellopott kukát.

A körülmények most már adottak, maradjon a pálya és környéke szemét és kutyapiszok mentes!

(Varkapu.info, címlapfotó: pilisvorosvar.hu)

 

Címkék: , , , , , ,