30Y, Elefánt, csendes séta – Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál idén is

09:46 | 2023 05. 09.

Kategóriák: Kultúra

Pünkösdkor csendes sétával indul útjára a május 26. és 28. között megvalósuló II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál, amellyel megnyílik a Zichy-kastély szabadtéri színpada és a Zsámbéki Nyári Színház is.

A Zichy-kastély udvarán akusztikus produkcióikkal lépnek színpadra a hazai könnyűzene meghatározó alternatív előadói, köztük a 30Y, a Felefánt, Henri Gonzo és a Papírsárkányok, Wunderlich József, Vecsei Miklós és a QJÚB – áll a szervezők közleményében.

A programsorozat csendes erdei sétával, zarándoklattal indul Vecsei H. Miklós színművész vezetésével május 26-án, pénteken, hogy végül célba érjen a társaság a fesztivál helyszínére. A sétán bárki részt vehet, regisztráció után, amelyet május 20-ig várnak a szervezők.

A túra Pátyról indul és a Szent Jakab Zarándokút vonalán haladva mintegy 14 kilométer megtétele után ér Zsámbékra, a Keresztelő Szent János Iskolaközponthoz. A résztvevők az úton végig csendben, elmélyedve haladnak, a csatlakozóktól azt kérik, hogy ezt vegyék figyelembe.

A fesztivál első napján játszó 30Y több mint 20 éve meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei életnek, évente mintegy hetvenszer lépnek színpadra, 11 nagylemezük és tucatnyi online terjesztett független hanganyaguk jelent meg. A Kocsmakoncerttel 2015-ben debütáltak a Müpában, ez a felállás szinte egyidős a zenekarral. A közvetlen hangú akusztikus koncerteken a közönséggel közös élmény, a dalokhoz kapcsolódó anekdoták válnak fontossá – emelik ki a közleményben.

A május 27-i fellépő, az Elefánt eredetileg duóként indult Szombathelyen. Szendrői Csaba énekes és Tóth András gitárost otthoni zenésztársak, barátok segítették, de 2012-ig főként ketten írták a dalokat. Az elmúlt évtizedben a gyorsan növekvő, népszerűsödő zenekar mellett alkalmanként ismét visszatérnek a duóformációhoz is. A Felefánt leginkább kedvelt Elefánt-dalokat játszik, minimális hangszereléssel, de hallhatók Szendrői Csaba versesköteteiben szereplő költemények átdolgozásai is.

Vecsei H. Miklós és csapata, a QJÚB Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a Kiégő Izzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását A kocka kibontása címen. A színház, zene és performansz határterületein mozgó alkotócsapat új előadása számos helyszínen aratott már sikert, Zsámbékon május 27-én látható.

A fesztiválon május 28-án fellépő Wunderlich József, a Vígszínház művésze zenészként is aktív: 2020-ben jelent meg első szólólemeze, a Skizó, 2022 őszén pedig megérkezett a második album, a Szívre megy. Az új zenei anyag dalaiban arra keresi a választ, hogyan élhetnénk a mának anélkül, hogy kizsigerelnénk magunkat – olvasható a közleményben.

Mint írják, szintén május 28-án lép fel Zsámbékon a kubai-magyar-spanyol családból származó Henri Gonzo, aki először a Fran Palermo multiinstrumentalista énekes-dalszerzőjeként vált ismertté. A Zsámbékon színpadra lépő Henri Gonzo és a Papírsárkányok klasszikus hangszerelésével és versszerű szövegeivel új hangot igyekszik megütni a magyar könnyűzenében.

A II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztiválról bővebb információ ITT

 

(MTI)

Címkék: , , , ,