Átadták a megújult töki romtemplomot
07:50 | 2022 10. 16.
Kategóriák: Fő kiemelt, Kultúra
Megújult a töki romtemplom. A leromlott állapotú Árpád-kori emlékhelyet mintegy 50 millió forintból állították helyre egy vállalati kezdeményezés révén és pénteken adták át a nagyközönségnek.
A Pest megyei község határában található 13. századi templomrom a ROM Vándor program első állomásaként újult meg – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel. A munkálatok során a környéken összegyűjtött eredeti kövek felhasználásával megerősítették a középkori falakat, rendezték a templomrom környezetét és megteremtették annak kétirányú megközelíthetőségét.
“Az örökségvédelem ma már az újfajta partneri együttműködések kialakítását teszi lehetővé. Nyitott mindenki számára, aki szeretne részt vállalni múltunk építészeti kincseinek megőrzésében. Ez az értékmentő- és teremtő gondolat vezette ezt a kezdeményezést is, amelynek köszönhetően összefogással sikerült megmenteni a pusztulás, a feledés veszélyétől egy csodálatos Árpád-kori templomot” – idézték a közleményben Vukoszávlyev Zoránt, az Építési és Beruházási Minisztérium építészetért és műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkárát aki a romtemplom ünnepélyes átadóján mondott köszöntőt.
A közlemény szerint a Market Építő Zrt. önkéntes, társadalmi felelősségvállalási tevékenységének részeként indította el a ROM Vándor programot, amelynek legfőbb célja építészeti örökségeink újrafelfedezése, megóvása és népszerűsítése, többek között azok felkutatásával, szakszerű helyreállításával, valamint a romemlékek környezetének megújításával.
Felidézték, hogy a program több mint száz romemlék feltérképezésével, és mintegy 50 helyszíni bejárásával kezdődött. Ezek közül 12-őt választottak ki a szakemberek, amelyek mindegyike más-más minőségű beavatkozást igényel. A rehabilitáció a romok állagmegóvási, konzerválási, kisebb restaurálási munkálatait, és a műemlékek környezetének rendezését foglalja magába.
“Mind munkatársaink, mind a bevont szakemberek az adott rom építészeti örökségének értékeihez, annak identitásához illesztve tervezik meg a rekonstrukciós folyamatot. Így megőrizzük azt a több évszázados értéket, amit ezek az épületek rejtenek. Ugyanakkor megragadjuk a lehetőségét annak, hogy közelebb hozzuk az emberekhez ezeket a helyeket, az életük részévé tegyük őket, ahová minőségi szabadidős programokat szervezhetnek. A töki templomrom megújításában önkéntes munka keretében közel száz kollégánk vett részt” – mondta el egyebek mellett Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.
Mint írták, a templomrom története kevéssé ismert. Írásos emlékek alig állnak rendelkezésre a majd 800 éves egyházi épületről, illetve a közelében felépült középkori faluról. A török hódoltság idején teljesen elnéptelenedett ez a vidék, ami a templom sorsát is megpecsételte. A templom nagy része leomlott, de a még álló falai elérik a 6 méteres magasságot. A 2000-es évek elején régészeti feltárásokat végeztek a területén, amit részleges felújítás követett. Ennek köszönhetően sikerült a pusztulást megállítani, azonban az elmúlt több mint húsz év környezeti hatásai felgyorsították az állagromlást, emiatt időszerűvé vált az újabb beavatkozás. Emellett a romemléket teljesen körbevevő magántulajdonú szántóföld is egyre közelebb került a falakhoz, lehetetlenné téve annak megközelítését.
“Ezzel a felújítással újabb nagy lépést tettünk előre, hogy a múltunk megőrzése mellett a jövő felé is új távlatokat nyissunk kulturális, turisztikai értelemben egyaránt” – emelte ki az ünnepségen Bősze András, Tök polgármestere.
A tájékoztatás szerint a ROM Vándor programban már előkészítés alatt van a második helyszín Aszófőn, a Kövesdi templomromnál.
(MTI)