Folytatódik a #Kedves Zsámbék! zenés felolvasószínházi sorozat

17:01 | 2023 07. 22.

Kategóriák: Fő kiemelt, Kultúra

Az ötödik nyáron várja az érdeklődőket a #Kedves Zsámbék! zenés felolvasószínházi sorozat Seres Tamás rendezésében a Zsámbéki Nyári Színházban: az idén július 23-án és augusztus 13-án látható egy-egy előadás.

A Zichy-kastély ősfás udvarának szabadtéri színpadán irodalom és zene találkozik, neves magyar színészek és zenészek idézik meg nagy költőink gondolatait és hoznak létre feledhetetlen pillanatokat – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, idén, a Zsámbéki Nyári Színház 40. jubileumi évadában két alkalommal, júliusban és augusztusban mutatnak be egy-egy előadást olyan művészek részvételével, mint Wunderlich József, Hajdu Steve, Csuja Imre, Dresch Mihály, Trill Zsolt, Hámori Gabriella, Csákányi Eszter és Csorba Lóránt.

A közleményben kiemelik, hogy a #KedvesZsámbék! esteken a rendező előszeretettel hoz össze olyan művészeket a színpadon, akik még nem, vagy nem gyakran játszottak együtt, a találkozások így mindig frissek és tele vannak meglepetéssel.

Az első előadás címe Színház-Történet-Klasszikusok, a produkció július 23-án Wunderlich József, Hajdu Steve, Csuja Imre és Dresch Mihály fellépésével látható. “Örök versek, történetek, részletek, anekdoták az emberiség kultúrtörténetének legizgalmasabb fejezetéről, a színházról négy nagy művészegyéniség előadásában, ahol a szöveg és zene eggyé válik, segíti egymást a színpadon, a színész néha kicsit zenész és fordítva” – írják a produkcióról.

Az augusztus 13-i második est címe Természet-Falu-Város, avagy nagy zarándoklat és utazás nagy költőink életművében, utazás térben és időben klasszikustól a kortársig. A produkcióban Trill Zsolt, Hámori Gabriella, Csákányi Eszter és Csorba Lóránt vesz részt.

A #KedvesZsámbék! sorozat mindegyik estje egyszeri találkozás, alternatív ősbemutatók sorozata – emelik ki a közleményben.

(MTI)

Címkék: ,