Idén elmaradnak a Szántói Örökség Napok

12:31 | 2020 09. 05.

Kategóriák: Al kiemelt, Kultúra

Nem is olyan régen beharangozó cikkünkben osztottuk meg Olvasóinkkal a Szántói Örökség Napok idei programkínálatát. A járványügyi helyzetre való tekintettel azonban a rendezvényt lefújták, így idén nélkülöznünk kell a hagyományos ízek kavalkádját és a zenei fellépők muzsikáját.

A gyerekeket körhintával, meseelődással, a felnőtteket pedig koncertekkel várták volna szeptember 11-én és 12-én a pilisszántói Kék-házban. Az Önkormányzat végül úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt lemondják az eseményt: 

“Foggal-körömmel ragaszkodtunk hozzá, hiszen már a legnagyobb ünnepünk, közösségi eseményünk. De be kellett látnunk, hogy most mindannyiunk érdeke ezt diktálja. A Pávakör idős tagjait, a hagyományőrző együttesek pedagógus tagjait és a nyugdíjasokat is mind nagy kockázatnak tesszük ki. Semmilyen rendezvény nem ér annyit, mint az egészségünk. Mi az egészséget választottuk – tájékoztat Csicsmanczai Tamásné. 

A polgármester ígérete szerint bepótolják az eseményt, amikor már szabadon táncolhatunk, mindezt felhőtlenül örülve egymásnak.

Címkék: , ,