Megújult a pátyi református templom

20:07 | 2021 10. 10.

Kategóriák: Al kiemelt, Kultúra

Hálaadó istentisztelet keretében adták át vasárnap a felújított pátyi református templomot.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az átadáson kiemelte: a református közösség az elmúlt hetekben több örömteli esemény részese is lehetett, így óvodaátadásnak és óvodaépítés indításának.

Úgy fogalmazott, nagy szükség van az ilyen építkezésekre, nemcsak egy-egy közösségnek fontosak, hanem az egész nemzetnek és az egész kereszténységnek.

MTI/Koszticsák Szilárd

Soltész Miklós beszélt arról is, hogy a keresztény egyházak “visszavonulása, meghátrálása” világszerte, így Európában is térvesztést és a templomok kiürülését jelenti, ezért “az a nagy kérdés, hogy leszünk-e annyian keresztény felekezetben élő hívő emberek, akik az értéket megőrizzük és továbbadjuk”, mert a templomok még sokáig fognak állni, de megtölteni hittel az egyes ember felelőssége

Hozzátette: amikor a kormány támogatja a keresztény felekezeteket, fontos az épületek – templomaik, iskoláik, óvodáik, szociális intézményeik – megújítása, megszépítése, de ha “lelkileg a közösség nem tölti meg” ezeket, akkor “Nyugat-Európa teljesen lecsúszó egyházai közé jutunk”.

MTI/Koszticsák Szilárd

Az 1783-ban épült pátyi református templom több lépcsőben újult meg az elmúlt években, a 120 millió forintos felújítást a kormány 73,5 millió forinttal, az önkormányzat 16 millió forinttal támogatta, a gyülekezet 30 millió forint saját forrással járult hozzá. A felújítás részeként egyebek mellett kicserélték a padlót, fűtést építettek ki, és elvégezték a teljes külső homlokzatfelújítást is.

MTGI

Címkék: , ,