A Misztrál zenekar Piliscsabára látogat

13:28 | 2018 05. 02.

Kategóriák: Kultúra

Piliscsabán, a Klarissza-házban hallhatjuk a Misztrál zenekar Álomkófic című koncertjét május 12-én, szombaton.

Az együttes már több ízben szerepelt helyi rendezvényeken, két évvel ezelőtt például a pilisszentiváni március 15-i ünnepségen láthattuk, hallhattuk őket. Ekkor egy közös produkció erejéig a solymári Cédrus Táncegyüttessel is színpadra léptek. 

A Misztrál 1997-ben alakult, repertoárjukon magyar és külföldi költők versei, illetve népdal-feldolgozások szerepelnek. “A kimagasló vokális képességű, számos akusztikus hangszert megszólaltató együttes tagjai különböző zenei érdeklődésűek. Ez az indíttatásbeli színesség – az ősiséget idéző motívumoktól a kortárs hangzású elemek alkalmazásáig terjed” – olvasható a zenekar honlapján. És valóban, a koncerteken megszólal többek között a cselló, a tambura, a nagybőgő, a gitár, a furulya, és még sorolhatnánk.

Mindezeket élőben is hallhatjuk, nem máskor, mint 2018. május 12-én, szombaton 10:30-tól a piliscsabai Klarissza-házban (Templom tér 9.).

Belépőjegyek:

  • Felnőtt: 1500 Ft
  • Gyermek: 1000 Ft
  • 6 éves kor alatt ingyenes

(Varkapu.info)

Címkék: , , ,