Négynapos rendezvénysorozattal ünnepel Esztergom
12:10 | 2024 08. 13.
Kategóriák: Fő kiemelt, Kultúra
Négynapos rendezvénysorozattal ünnepli Esztergom az államalapítást, augusztus 17. és 20. között a Szent István Napokon egész estés koncertek, gasztroudvarok és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket – közölték a szervezők.
Közleményük szerint augusztus 19-én este az István, a király című rockoperát láthatja a közönség Feke Pál rendezésében. A Crescendo Music Management által létrehozott, különleges látványvilággal, technikai megoldásokkal, színpadi és díszletelemekkel, pirotechnikai effektekkel színpadra állított produkcióban Feke Pál mellett fellép Dolhai Attila, Malek Andrea és Miller Zoltán.
Augusztus 20-án a Kollmann Gábor vezette 17 tagú Budapest Jazz Orchestra és Gájer Bálint adnak közös nagykoncertet.
A nagyszínpadon a négy nap alatt fellép Filip Gyuri és Barátai, a Kiss Kata Zenekar, a Grappa Jazz, a 100 Tagú Cigányzenekar 30 muzsikusa, valamint a Rátonyi Róbert Trió és Berkes Gabriella is.
A kisszínpadnál a Magyar Népmese Színház, a Kabóca Bábszínház és a Csillangó Meseműhely szórakoztatja a gyerekeket mesékkel, interaktív előadásokkal. A helyi és térségi alkotók kézműves foglalkozásain a kisebbek olyan mesterségeket ismerhetnek meg, illetve sajátíthatnak el, mint a horgolás vagy a szappankészítés.
Az Erzsébet parkban kialakított kertmoziban olyan közkedvelt magyar filmeket vetítenek, mint a Meseautó, a Most vagy soha! vagy az Üvegtigris 2.
A helyszín megközelítését a vasútállomásról és a Prímás-szigeten található Zöld Parkolóból elektromos kisbuszokkal segítik, melyek menetrend szerint közlekednek és a négy nap alatt ingyenesen használhatók.
Az esztergomi Szent István Napok részletes programja a visitesztergom.hu oldalon érhető el.
(MTI)