Olvasói levél - Tragikusan indult az év, gyászolnak a polgárőrök

Olvasói levél - Tragikusan indult az év, gyászolnak a polgárőrök
Mint arról a Varkapu.info már beszámolt, eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze szombat reggel egy rendőrautó és egy személygépkocsi Perbál és Tinnye között.
 
A rendőrautóban utazó polgárőr a helyszínen életét veszítette, a baleset többi résztvevője súlyosan megsérült.
 
Az elhunyt fiatalember pátyi polgárőr volt, akiról az alábbi írásban emlékeznek meg társai. Hájas Ágnes a szomorú üzenetet a Varkapu.info szerkesztőségének is elküldte, mi pedig természetesen közzétesszük. Tragikus, ha egy ilyen önzetlen szervezetnek akár egyetlen veszteséget is el kell szenvednie, a pátyiaknak azonban három tagjuktól kellett búcsúzniuk rövid idő alatt.
 
 
A Varkapu.info ezúton is részvétét fejezi ki a családtagok, rokonok, barátok és nem utolsó sorban a polgárőr társak felé!
 
 
Gyászolnak a polgárőrök
 
Budakeszi és Páty polgárőrei gyászolnak. Tragédiákkal vette kezdetét az idei év, Gazsi László a Budakeszi Városi Polgárőrség alapító tagja, majd alelnöke január 31-én, 62 éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt. Szaktudása, szervezőkészsége, empátiája (mint volt katona és diplomata)  hiányozni fog a szakterületről. 
 
A gyászt még fel sem dolgozták a polgárőr kollegák, és újabb halálesetek rázták meg a környéket. Pátyi Polgárőrség fiatal, aktív önkéntese, Dudás Károly 23 éves korában közúti baleset áldozata lett február 21-én hajnalban Biatorbágy és Páty között. Juhász József 39 éves pátyi polgárőr február 25-én, reggel 7 órakor vesztette életét szintén közúti balesetben Perbál és Tinnye között.  A két fiatal jó barát voltak, sokat járőröztek együtt.  Szabadidejüket áldozva, falunk és a környék közbiztonságát, rendezvények lebonyolítását felügyelték, segítették a szervezők munkáját. Fiatalok voltak, de a szórakozás mellett komolyan vették ezt az önkéntes munkát. Civil foglalkozásuk mellett sokszor vállaltak éjszakai-hajnali szolgálatot. 
 
 
Józsi szolgálatot teljesített a rendőrökkel, amikor autójuk balesetet szenvedett, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt, éppen úgy, mint barátja, Karesz.  Józsi életében rendszeres volt, hogy hétvégeken is áldozatkészen állta a sarat.  
 
Budakeszi és Páty polgárőrsége valamint a Budaörsi Rendőrkapitányság szoros együttműködésben végzik munkájukat az agglomerációban. Ennek köszönhetően az elmúlt években jelentősen csökkentek a betörések, lopások, köztéri rongálások eseteinek száma. A polgárőrök balesetek eseményeihez is kivonulnak, és szakszerű segítséget nyújtanak.
 
Mindhárman képzett polgárőrként teljesítettek szolgálatot. 
 
Székely László polgármester tájékoztatott, hogy Dudás Károly és Juhász József polgárőröket a pátyi Polgármesteri Hivatal saját halottjának tekinti. Temetésükről az Önkormányzat gondoskodik. A falu honlapját gyászhír jelent meg. A polgármester és a hivatal dolgozói mély fájdalmukat és együttérzésüket fejezik ki a családtagoknak!
 
Igen rövid idő adatott, a költő szavaival búcsúzunk Tőletek.
 
Eltöm a föld és elmorzsol a tenger:
azt mondják, hogy meghalok.
De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok.
(József Attila)
 
Hájas Ágnes
 
 
(Varkapu.info)
view counter
view counter

Programot ajánlok!

Navigáció

Belépés

Szavazás

Hányast adnál a Varkapu.info-nak a térség tájékoztatásával kapcsolatban?:

Cégtár

Fiat márkaszerviz Pilisszentivánon. A cég egyik fő tevékenysége a gumiabroncs és felni kereskedés.

varkapu.info hírlevele

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel