Élelmiszerpiac fejlesztésére nyert támogatást Piliscsaba, Zsámbék és Perbál

15:43 | 2019 03. 26.

Kategóriák: Önkormányzati Hírek

A nyertes pályázatok révén tizenkét településen létesítenek új piacot, és további nyolc településen valósul meg a működő helyi piac bővítése, korszerűsítése, felújítása.

Több mint 2,2 milliárd forintot nyert el, elsősorban az élelmiszerpiac építésére, fejlesztésére összesen 20, a főváros vonzáskörzetében fekvő település, illetve 10 ezer főnél népesebb Pest megyei város önkormányzata – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek.

A Pest megyei kompenzációs program keretében 2018. június végén megjelent pályázati kiírás célja a helyi termelők és élelmiszer-kiskereskedők számára a helyben történő értékesítés feltételeinek megteremtése és javítása volt, amely így erősíti a helyi gazdaságot, élénkül a település kereskedelme, bővülnek a település szolgáltatásai, a településen élők kevesebb utazással, kényelmesebben, szebb környezetben juthatnak hozzá egészséges, jó minőségű élelmiszerhez – emelte ki a PM államtitkára.

Piliscsabán az Uradalmi Ház környéke újul meg

Rákossy Balázs kifejtette: az igényelhető legmagasabb támogatási összeg új piac esetén 150 millió, meglévő piac fejlesztésekor 100 millió forint volt. Az önkormányzatok szakmailag jól előkészített, megalapozott fejlesztési igényekre reagáló projektekkel pályáztak, ezért minél nagyobb arányú támogatásuk érdekében az eredeti 2 milliárd forintos keretet a tárca további közel 250 millió forinttal emelte meg.

A nyertes pályázatok keretében tizenkét településen létesítenek új piacot, és további nyolc településen valósul meg a működő helyi piac bővítése, korszerűsítése, felújítása. A támogatás célja elsősorban piaci árusítóhelyek létesítése, fejlesztése és a piaci infrastruktúra kiépítése. A tervezett beruházások eredményeként közel 60 ezer négyzetméter piacterület épül vagy újul meg, több mint 500 új elárusítóhelyet hoznak létre, további 400-at pedig korszerűsítenek, felújítanak – ismertette az államtitkár.

A térségben a következő települések részesültek támogatásban:

  • Piliscsaba, 58 788 218 Ft támogatás
  • Zsámbék, 114 808 000 Ft támogatás
  • Perbál, 122 892 800 Ft támogatás

(MTI, pestmegye.hu nyomán Varkapu.info)

 

Címkék: , , , ,