A test és a szellem edzése - Interjú Hochstrasser Norberttel

A test és a szellem edzése - Interjú Hochstrasser Norberttel

Saját kultúránk és hagyományaink megőrzése mellett olykor szükségét érezzük annak is, hogy más nemzetek tradícióival, vagy éppen harcművészeteivel ismerkedjünk meg. Ilyen például a japánból származó aikido, melynek egy hazai képviselője a Shurenkan Aikido Sportegyesület.

Jelenleg két helyen, Dunakeszin és Pilisszentivánon működtetnek gyermek és felnőtt csoportokat 2001 óta.

Az Egyesület múltjáról, elért sikereiről, jövőbeli terveiről és persze magáról a harcművészetről Hochstrasser Norbertet, az Egyesület elnökét, és az edzőcsoportok vezetőjét faggattuk.

Varkapu.info: Kérlek mesélj az aikido történetéről. Pontosan mi a lényege és kinek/kiknek a nevéhez fűződik a kialakulása?

Hochstrasser Norbert: Ezzel a kérdéssel már sokszor találkoztam az aikido pályafutásom 16 éve alatt, és azt tapasztaltam, nehéz röviden összefoglalni. De megpróbálom.

A japán aikido (合気道) szót három karakterrel írják. (ai: egyesülés, harmónia, szeretet; ki: őserő, ősenergia, életerő, szellemi/lelki energia; do: út). A három karakter összeolvasva valami ilyesmit takar: "A harmóniához vezető út a ki által." Talán már ez is sokat elmond ennek a harcművészetnek a szellemi hátteréről, de kifejtem kicsit részletesebben. 
 
   Az aikidot Ueshiba Morihei alapította, fejlesztette ki, akit a világ minden részén a gyakorlók O-Sensei-ként (Nagy Mester) neveznek. Már fiatalon is rendkívüli harcművész volt. A kard, a bot, a lándzsa, és a jiu-jitsu művészetének mestere. De O-Senseinek komoly szellemi indíttatása volt, és sokat töprengett a mások fölött aratott győzelmen alapuló út haszontalanságán. Ezért alapította meg a saját stílusát, harcművészetét, amin keresztül megpróbálta átadni ezeket a gondolatokat tanítványainak. Így született az aikido.
 
 Az aikidonak sohasem az a célja hogy legyőzzünk, vagy megöljünk másokat,  hanem az ideális, nyugodt, kiegyensúlyozott, energikus személyiség  kialakítása, valamint egy dinamikus, egészséges életmód elérése.  Az  aikidoban nincsenek versenyek. Az aikido célja nem valamely képesség vagy módszer kifejlesztése, hanem a test és szellem edzése.

Varkapu.info: Napjainkban, több más keleti harcművészet mellett az aikido is egy igen kedvelt sport. Nagyjából mióta örvend ilyen nagy népszerűségnek akár Magyarországon, akár a nagyvilágban?

Hochstrasser Norbert: A nagyvilágban az aikido elterjedése a '60-as évek közepe, vége felé kezdődött. Ekkor már az aikido híre japánon kívülre is eljutott, sok külföldi tanítvány is gyakorolt a számos ottani dojoban országszerte. Ekkor tájt hagyta el japánt néhány magas fokozatú shihan, kik még az alapító O-Sensei tanítványai voltak. Az aikido elterjedésénél meg kell említenünk az alapító fiát, Ueshiba Kisshomaru doshu-t, kinek feledhetetlen érdemei vannak ezen a téren.

Magyarországon a '80-as évek elején jelent meg komolyabban az aikido, de ekkor még alig-alig gyakorolták, és ismerték az emberek ezt a harcművészetet. Véleményem szerint 1999 - 2001 környékére tehető az az időszak amikor ugrásszerűen megemelkedett a gyakorlók száma Magyarországon. Köszönhető ez talán annak is, hogy a gyerek-aikido oktatás ettől az időszaktól kezdett igazán működni az országban.

Varkapu.info: Mennyire sikeresek a magyarok az aikido terén? Szerinted ez minek tulajdonítható?

Hochstrasser Norbert:
Ezt nagyon nehéz megmondani, de azt gondolom sikeresek vagyunk. Mondom ezt azért, mert az aikido megjelenése óta eltelt közel 30 év alatt sok gyakorló ért el magas dan-fokozatot. A miértre talán még nehezebb válaszolni, de a gyakorlók szorgalmának, és az oktatók hozzáállásának, munkájuknak tulajdonítanám.
                                                                                                                                
Varkapu.info: Te magad mikor kerültél kapcsolatba
a sportággal?

Hochstrasser Norbert:
1994 márciusában kezdtem aikidozni Vácon, Dóczi Sándor tanítványaként. Pár barátommal együtt kezdtük, akik közül néhányan ma szintén oktatóként tevékenykednek, és csoportokat vezetnek.

Varkapu.info: Milyen céllal jött létre a Shurenkan Aikido Sportegyesület, melynek jelenlegi elnöke vagy?

Hochstrasser Norbert: A SAS legfőbb céljaként az aikido harcművészet oktatásának fejlesztését, az edzéslehetőség folyamatos biztosítását, valamint a sportág megismertetését tűzte zászlajára megalakulásakor. Azóta is ezen célok megvalósításáért dolgozunk, hogy minél szélesebb körben megismerhessék az emberek az aikidot, s az aikidokák számára rendszeres gyakorlási lehetőséget tudjunk biztosítani.

Varkapu.info: Bizonyára számos rendezvényen vettetek már részt 2004 óta. Mondanál párat ezek közül? Milyen sikereket tudhattok magatok mögött?

Hochstrasser Norbert: Rendezvényekre szerencsére sokat hívnak bennünket, hogy adjunk egy kis ízelítőt, bemutatót az aikidoból. Járunk céges rendezvényekre, falunapokra, budo-gálákra, iskolai napokra, városi fesztiválokra, valamint jótékonysági rendezvényekre. 
 
A legnagyobb sikernek én a dojok és a tagok fejlődését tartom, valamint hogy az aikido egyre népszerűbb, és elterjedtebb Magyarországon.

Varkapu.info: Szerveztek más programokat is az általános edzéseken kívül? Milyen nagy az érdeklődés irántatok?

Hochstrasser Norbert: Igen, vannak egyéb programjaink is. Minden évben szervezünk egy nyári gyermek edzőtábort, mely iránt a  dojo növekedésével arányosan egyre nagyobb az érdeklődés. Az első, 2000-ben megszervezett gyerektáborba az én csoportomból 1 gyerkőccel mentem, az idei 11. táborba 44 jelentkező van, ami nagy fejlődést jelent.  Ezen kívül a felnőttek számára évente két alkalommal  úgynevezett vizsgafelkészítő edzőtábort szervezünk. Ezek a fő programok, de természetesen ezeken kívül vannak kyu-vizsga eseményeink, és ezidáig a Mikulás is ellátogatott a gyerekekhez minden évben, reméljük idén sem lesz ez másképp.

A felsorolt események mellett vannak még edzőtáborok amikre japánból érkeznek az Aikido Kobayashi Dojo instruktorai, tehát mondhatni elég szoros az éves programunk.
 
Az érdeklődés növekvőnek mondható. Amikor megalakult a dojo alig 5 gyerek és 1 felnőtt gyakorolta az aikidot a Shurenkan dojoban. Mára ez a szám eléri a 90 gyereket, és 30 felnőttet. Természetesen reményeink szerint ez a szám még növekedni fog, s egyre többen fogják megismerni, és gyakorolni az aikidot. Ezért dolgozok, dolgozunk barátaimmal, kik feladatokat vállaltak az egyesület munkájában.

Varkapu.info: Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod, amely a tevékenységetekhez és az aikido-hoz kapcsolódik? 

Hochstrasser Norbert:
Ez nehéz kérdés. Sok jó, és emlékezetes dolog történt velem az évek alatt ami az aikidonak köszönhető. Barátságok kötődtek, sok vidám pillanatot éltem meg, ami a dojo tagjainak köszönhető. Ezek mellett nagyon fontos számomra az a szeretet, amit visszakapok a gyerekektől, úgy gondolom ezekért a pillanatokért érdemes igazán dolgozni, ezek motiválnak napról napra. Emiatt, bár szorosan nem kapcsolódik a kérdéshez, megragadnám az alkalmat, és megköszönném minden dojotagnak, gyereknek és felnőttnek egyaránt, valamint a szülőket is idevenném: a munkájukat, és a lelkesedésüket. Nélkülük nem lenne Shurenkan Aikido Sportegyesület. Tehát köszönöm Nektek!
 
Ha mégis ezeken túl ki kell emelnem valamit, akkor az talán az 1999-es, Japánba történő látogatás lenne, amikor első alkalommal utaztam az aikido őshazájába. A 10 nap alatt, amit kint töltöttünk, találkozhattam, és edzhettem Ueshiba Moriteru doshuval, valamint részt vehettem a 37. Japán Aikido Bemutatón (37th All Japan Aikido Demonstration), és az Aikido Kobayashi Dojo fennállásának 30 éves évfordulójára szervezett ünnepségen és szemináriumokon. Nagy élmény volt, jó rá visszagondolni.

Ha bárki kedvet kapott ahhoz, hogy ily módon képezze önmagát egy lelkes közösség társaságában, a Varkapu.info összegyűjtötte Önöknek az Egyesület elérhetőségeit és a pilisszentiváni aikido terem edzésrendjét.

Shurenkan Aikido Sportegyesület
Dojovezető: Hochstrasser Norbert 3. dan
Tel:06/70-392-87-58
e-mail: hosi@sas-aikido.hu
Levelezési cím: 2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 82.

Piliszentiván:

                        
                           HÉTFŐ       KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK   SZOMBAT
GYERMEK I.                              16:00-17:00                                   16:00-17:00

GYERMEK II.                                                                                      17:00-18:00                                  09:15-10:15                        

GYERMEK III.                            17:00-18:00                                                                                           10:15-11:15

FELNŐTT                                  18:00-19:30                                    18:00-19:30                                  07:45-09:15                                 

Nemzeti ünnepek napján és munkaszüneti napokon az edzés szünetel,illetve decemberben a két ünnep között. Valamint a nyári hónapokban (juni 30 - tól szept 01 - ig) a szombati edzések sincsenek megtartva.
A csoportokhoz (gyerek, felnőtt) folyamatosan lehet csatlakozni év közben, minden előzetes jelentkezés nélkül.

Bővebb információért látogassanak el az aikidókák honlapjára: http://www.sas-aikido.hu

(Párkányi Gergely - Varkapu.info; Fotók: Sas-Aikido.hu)
view counter

Programot ajánlok!

Navigáció

Belépés

Szavazás

Hányast adnál a Varkapu.info-nak a térség tájékoztatásával kapcsolatban?:

varkapu.info hírlevele

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel