Elkezdődtek a hivatalos tárgyalások a pilisvörösvári tanuszodáról

Elkezdődtek a hivatalos tárgyalások a pilisvörösvári tanuszodáról
Június 2-án a Magyar Kormány a 1281/2017. (VI. 2.) Korm. határozatában úgy döntött, hogy a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program végrehajtásával kapcsolatos feladatokról szóló 1523/2015. (VII. 31.) Korm. határozat rendelkezései alapján kerüljön sor a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemének keretében 26 településen – köztük Pilisvörösváron is – tanuszoda beruházás előkészítésére és megvalósítására.

 
Június 15-én délelőtt Gromon István polgármester a pilisvörösvári városházán egyeztetett a Nemzeti Sportközpontok által megbízott, Jánosi János által vezetett tervezőcsapat tagjaival, valamint telefonon Kovács Norberttel, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatójával.
 
A beruházás műszaki előkészítésének első lépéseként a fejlesztés helyszíneként javasolt ingatlant kell megjelölni, és egy adatlapot kell kitölteni, amely az adott ingatlan adottságait részletesen bemutatja. A hivatalos adatszolgáltatás érdekében a Képviselő-testület hétfőn rendkívüli ülést tart, amelyen meghozza az első lépésben szükséges határozatokat. A Polgármesteri Hivatal a helyszínkijelöléssel párhuzamosan nagy erőkkel dolgozik a „HELYSZÍNI SZEMLE ELŐZETES ADATLAP” kitöltéséhez szükséges adatok, nyilatkozatok és dokumentumok összegyűjtésén.
 
(pilisvorosvar.hu)
 

view counter

Programot ajánlok!

Navigáció

Belépés

Szavazás

Hányast adnál a Varkapu.info-nak a térség tájékoztatásával kapcsolatban?:

Cégtár

Állatorvosi rendelő és kutyakozmetika Pilisvörösváron.

varkapu.info hírlevele

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel