A forradalom vezette a Fradihoz a pátyi kézilabdaedzőt

13:08 | 2011 03. 15.

Kategóriák: Sport

A hetvenkilenc esztendős, pátyi születésű Elek Gyula bácsi ízig-vérig fradista: az ’56-os forradalom alatt került a Ferencvároshoz, hogy játékosként, edzőként és szakosztályvezetőként harminchat évig a Fradit szolgálja. Most fia, Elek Gábor folytatja a legendás szakember munkáját a Fradinál, ahol újra nagy csapat van születőben.

A hetvenkilenc esztendős, pátyi születésű Elek Gyula bácsi ízig-vérig fradista: az ’56-os forradalom alatt került a Ferencvároshoz, hogy játékosként, edzőként és szakosztályvezetőként harminchat évig a Fradit szolgálja. Most fia, Elek Gábor folytatja a legendás szakember munkáját a Fradinál, ahol újra nagy csapat van születőben.

A hosszú, múltidéző beszélgetés alatt szó esett Puskásról, Albertről, s Gyula bácsi azt is elmesélte, milyen volt az igazi ferencvárosi összetartás.

– Évtizedekig a Ferencváros edzője volt, most a fia irányítja a csapatot, otthon mindig a kézilabda a téma?

– Erről azért nincsen szó, de sokszor beszélgetünk a fiammal a Fradiról, s erről a tehetséges csapatról. Kijárok a meccsekre, és hetente egy edzésen biztos, hogy ott vagyok.

– Talán felesleges is megkérdeznem: az unokái sportolnak?

– Mindketten kézilabdáznak. Természetesen a Fradiban.

– Mióta él a Svábhegyen?

–  1969-ben költöztünk a Fradi-házba, hiszen így nevezik, mert a fradistáknak épült. Hadd soroljam fel néhány szomszédomat: itt lakott Vígh Laci, a tornász Magyar Zoli edzője, a birkózó Alker, az olim­piai bajnok pólós Felkai „Róka”, s most is itt lakik a kézis Somosné, s van egykori tornász és atléta szomszédom is.

– Látom itt hever az asztalon egy 1956-tal foglalkozó kötet. Éppen a forradalomról olvasott?

– Igen, belenéztem, a kis unokám nyerte tegnap. A Terror Házában voltak a társaival, azért kapta, mert ő tudta a legtöbbet a forradalomról.

– Ön is írt egy cikket a forradalom negyvenedik évfordulójára.

– Írtam, s Nagy Bélának, a Fradi azóta elhunyt krónikásának is tetszett. Vele nagyon sokat beszélgettem arról az időszakról. Az Elektromos játékosa voltam, de nézőként ott toporogtam a vasárnap délelőtti Fradi–Meteor meccsen. Az döntött a bajnokságról. A Meteor emberhátrányban volt, de Karafa Béla edző mégis beküldött egy hetedik játékost, akire senki sem figyelt. Persze, hogy belőtte a mindent eldöntő gólt. Hatalmas botrány lett, a Fradi-szurkolók felborították a díjátadóasztalt! Két nappal később kitört a forradalom.

– Gondolom, nem az elvesztett bajnoki cím miatt. Hogyan került már az év végére a Fradiba?

– Már korábban elhatároztam, hogy átigazolok, s október huszonkettedikén mentek be a ferencvárosi vezetők a Tromosba, hogy kikérjék az igazolásomat, akkor már fortyogott a világ. Szerencsém volt, rendes esetben egyéves kihagyás várt volna, de az események miatt erre nem került sor. Bár a Tromos nem adta ki az igazolásomat, de a Kézilabda Forradalmi Bizottság elnöke egyben a Fradi edzője volt, kiverekedte, hogy átigazolhassanak. Jól emlékszem, hogy 1956. december 16-án játszottam először a Fradi bajnoki ezüstérmes csapatában. A Ferencváros a Csepeltől ötezres lelátót vásárolt, ezt állították fel az Üllői úton, és egy nemzetközi tornával avattuk fel. A lelátó most a Népligetben, a focipálya mellett szolgál. Aztán a nagypályás kézilabda megszűnt, mit mondjak, unalmas volt.

– Jól tudom, hogy gyerekkorában Kispest-szurkoló volt?

– Igen, Puskásék miatt. Nagyon szerettem focizni, melyik gyerek nem szeretett? Csendes kis utcában laktunk, ahol csak fejelgetni lehetett, mert féltették az ablakokat. Egy teniszlabdát tudtunk csak szerezni, azzal játszottunk. Aztán Kispest-drukker lettem, sőt játszottam Puskás ellen! Kevesen tudják, de télen kézilabdázott, hogy formában maradjon, ő a KAC tartalékcsapatában játszott, én az Elektromoséban, így kerültünk össze. Hihetetlen figura volt az Öcsi, nem lehetett mellette nyugton maradni egy percig sem. Úgy járt az agya, mint a villám. A Kispestből aztán akkor ábrándultam ki, amikor átnevezték Honvéddá.

– Érthető reakció, de azért kifejtené, hogy miért?

– Nem szerettem az oroszokat, apám is nagyon ellenük volt. Biatorbágyon laktunk a háború alatt, három, három és fél hónapig bent voltak a szovjetek, mindenkit kiköltöztettek, s ki itt aludt, ki ott. Mi a nyári konyhában aludtunk édesanyámmal egy nyugágyban. A kertből meg láttuk, hogyan lövik szét Budapestet. Tizenhárom éves voltam, de ez az időszak kitörölhetetlen emlék. Később jártam négyszer vagy ötször a Szovjetunióban, jó volt, de nem tudták feledtetni a korábbi sanyarú benyomásaimat.

– Hol tanult meg kézilabdázni?

– A Lónyay Utcai Református Gimnáziumba jártam, ott is érettségiztem. Tulajdonképpen ott kezdődött Magyarországon a kézilabda. Nagy udvar volt, mindent lehetett csinálni, egyedül futballozni nem, mivel a háború után nem lehetett üveget kapni. Emlékszem, az osztályfőnökünk a kémiaszertárban lakott, mert kibombázták az otthonából. Óriási sportélet volt a gimiben, kézilabdáztunk, röplabdáztunk, tornáztunk. Hihetetlen, de a magyar röplabda-válogatottnak négy gimis tagja volt, mi adtuk a nemzeti csapat gerincét. Köztük volt Szabó Lóci, Szabó Lőrinc költő fia, az ismert Lóci-versek hőse is.

– Ki tanította a kézilabdát?

– A testnevelőtanárok, főleg Dombi Pali bácsi volt, aki belénk nevelte a kézilabda szeretetét. A tanítás után következett a kézilabda-osztálybajnokság, óriási csaták voltak, Pali bácsi bíráskodott. Olyan jó játékosok voltak a gimiben, hogy Som Ferivel, a későbbi világbajnoki hetedik válogatott tagjával sokáig csak az osztály második csapatába fértünk be. Később az iskolaválogatottból lett az Elektromos ificsapata.

– Játszott az Elektromosban, majd a Fradiban, de az igazán nagy sikereit edzőként érte el. Hogyan emlékszik a ferencvárosi aranyévekre?

– Az 1965-ös világbajnokság után mentem a Fradihoz, s rögtön az első évben bajnokságot nyertünk, amit még három követett. Az elsőre emlékszem a legjobban: hihetetlen hangulatot teremtett az ötezer Fradi-szurkoló! Knézy Jenőnek az volt az első kéziközvetítése, nagyon jóban voltunk, s emlékszem, nagyon meg volt ijedve. Neki is, nekünk is jó bemutatkozás volt! Nagy csapatunk volt, Rothermel Anna volt a kapusunk, akit a bajnokság megnyerése után feleségül vettem. Együtt aranyoztuk be az 1966-os évet, ki is tartottunk egymás mellett, amíg meg nem halt szegény.

– A régi fradisták mindig az összetartásról beszélnek, meséljen erről!

– Óriási volt, a labdarúgó-csillagok egytől egyig ott ültek a mérkőzéseinken, kivéve Albertet, mert a Flóri állva szurkolt! Mindig a kapu mögött, az óra alatt állt a dombtetőn, s előfordult, hogy fegyelmit kapott a bíró szidása miatt a kézilabda-szövetségtől. Hihetetlen, de a focisták vonat helyett repülővel mentek Pécsre játszani, hogy délelőtt megnézhessék a meccseinket. A Flóri kislánya, Magdika még nagyon kicsi volt, de ő is ott volt édesapja karján az óra alatt. Nem csoda, hogy kézilabdázó lett. Akárcsak a fiam. Gabi 1970-ben született, pont akkor vertük meg a Lipcsét, amikor a nejem még kórházban volt. Felhívtam a nejemet, a fél Fradi-szakosztályvezetés várta, hogy mi lesz. Aztán kitört az ováció: megvan, fiú lett! Abból az évből a lipcsei visszavágó is emlékezetes. A németeknek kisebb csarnokuk volt, mint a miénk, de volt galériája. Akkor sok magyar dolgozott ott, hatalmas csokrokkal érkeztek, és megtöltötték a galé­riát. Melegítettünk, és ők csak szórták, szórták ránk a virágot. Mit tagadjam, mind nagyon elérzékenyültünk.

– A fiára visszatérve, gondolta volna, hogy egyszer ő is Fradi-edző lesz?

– Nagyon szerette a kézilabdát, a Fradi-csarnokban nőtt fel. Nemrég megtaláltam az 1978-as KEK-döntő szórólapját, ahol Gabi ott ül a padon a játékosok mellett. Ez mindennél többet mond. Amúgy azt a ’78-as KEK-győzelmet tartom a legnagyobb sikeremnek: első magyar csapatként nyertünk nemzetközi kupát.

– A Ferencváros most is kiválóan szerepel a KEK-ben, mit szólna egy végső győzelemhez?

– Örülnék neki és elképzelhetőnek tartom, ez egy jó csapat, és még jobb lesz. Óriási érték a két átlövőnk, s Zácsik Szandra mindössze huszonegy éves, de nagyon-nagyon sok van a kezében, félelmetesen konstruktív.

– A Viborg ellen is kint volt, visszatért a régi idők hangulata?

– A Fradi-közönség mindig lelkes. Ez sohasem változott, és sohasem fog megváltozni.

Pályakép

Elek Gyula: 1932. február 20., Páty, kézilabdázó, edző.
Klubjai játékosként: Elektromos (1949–1955), Ferencváros (1956–1965).
Klubja edzőként: Ferencváros (1965–1985). Sikerei: KEK-győztes (1978), BEK-döntő (1971), KEK-döntő (1979), magyar bajnok (1966, 1968, 1969, 1971), Magyar Kupa-győztes (1967, 1968, 1970, 1972, 1977).
Sportvezetőként 1985-től 1992-ig a Ferencváros női kézilabda szakosztályának vezetője.

(Mező Gábor – Magyar Hírlap)

Kapcsolódó cikkek:
Kaliforniában talált otthonra a vörösvári világbajnok kajakos
Emlékezés egy ’56-osra
A pékmester és ’56
A rádiónál jutott fegyverhez a perbáli ’56-os

Címkék: , , , , ,