Fetter Erik: “bajnoki trikóban versenyezhetek”

13:04 | 2022 05. 02.

Kategóriák: Fő kiemelt, Sport

Fetter Erik lesz az EOLO-Kometa magyar kerékpárosa a pénteken Budapestről rajtoló Giro d’Italia országúti körversenyen.

Az olasz prokontinentális csapat hétfőn közösségi oldalán filmes szuperhősökké montírozva mutatta be nyolcas keretét, amelyben hét olasz mellett kapott helyet a 22 esztendős magyar időfutambajnok.

“Nagyon jó érzés, hosszú út vezetett idáig, ami nem volt mindig egyszerű. Szerencsének mondhatom magam, hiszen úgy kaptam meg a lehetőséget, hogy küzdjek az eredetileg 2020-ra tervezett magyarországi Nagy Rajtért, hogy a covid miatt két évvel elcsúsztatták, és így alakult át nagy céllá és motivációvá. Végre kimondhatom, hogy ott leszek életem első háromhetesén, ami a saját országomból, a saját városomból indul, ez hihetetlen dolog, és nem túl sok sportolónak adatik meg” – fogalmazott az MTI megkeresésére Fetter. “Az pedig a hab a tortán, hogy a budapesti időfutamon bajnoki trikóban versenyezhetek rengeteg néző között a gyönyörű útvonalon.”

Célkitűzésként azt fogalmazta meg, hogy érjen célba a záró veronai időfutamon, azaz teljesítse a versenyt, mindezt úgy, hogy mindent megtegyen az épp aktuális napi csapattaktikáért. Elárulta: a második és harmadik héten vele is terveznek az EOLO-Kometánál.

“Valószínűleg főleg szökések kapcsán olyan szakaszokon számolnak velem, ahol célba érhet szökés, és fekszik nekem a befutó vagy akár a mezőnyből is. De ez még messze van, az aktuális forma és a helyzet alakulása nagy hatással lesz rá” – fejtette ki.

A háromheteseken Fetterhez hasonlóan ugyancsak debütáló Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux), valamint a harmadik Girójára készülő, az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót tavaly három napig viselő Valter Attila (Groupama-FDJ) lesz még ott a mezőnyben a magyarok közül.

“Nagyon jó, hogy hárman átélhetjük a magyarországi Nagy Rajtot, ez mindannyiunknak örök emlék marad: tudunk magyarul beszélni, viccelődni a barátainkkal egy ilyen verseny szakaszai közben” – fűzte hozzá Fetter.

Ezt megelőzően három magyar vett részt Grand Tour-viadalon: Bodrogi László hét háromhetesen szerepelt, Valter mellett tavaly Dina Márton (EOLO-Kometa) is indult, ő a jövő szerdán kezdődő Tour de Hongrie-ra készül.

A május 6-án rajtoló Giro első három szakaszát rendezik Magyarországon, amelyet korábban még egyik háromhetes verseny sem érintett.

“Egy álom válik valóra! Azt, hogy innen induljon a Giro d’Italia, már azóta dédelgetem, amióta itt élek Magyarországon, közel 30 éve” – idézte a csapat közleménye Giacomo Pedranzinit, az EOLO-Kometa egyik névadója, a kaposvári székhelyű Kométa húsipari vállalat ügyvezető igazgatóját, aki fontos szerepet vállalt a magyarországi Nagy Rajt létrejöttében. “Remélem, hogy minél többen megtapasztalják a közös szurkolás élményét ezekért a fantasztikus versenyzőkért.”

A Giro d’Italia magyarországi szakaszai:
1. szakasz, május 6., péntek: Budapest-Visegrád, 195 km
2. szakasz, május 7., szombat: Budapest, 9,2 km, időfutam
3. szakasz, május 8., vasárnap: Kaposvár-Balatonfüred, 201 km

MTI

Címkék: , ,