Hosszában ússza át a Balatont a pilisvörösvári taxis

21:31 | 2018 07. 30.

Kategóriák: Fő kiemelt, Sport

Ha az időjárás kegyes lesz hozzá, akkor augusztus 6-án reggel Balatonkenesén rajtol Zimányi András pilisvörösvári taxis és jótékony sportoló, aki három nap alatt tervezi átúszni hazánk legnagyobb tavát hosszában.

“Teljesen amatőr szintről, átlagos úszástudással, de annál nagyobb lelkesedéssel három évvel ezelőtt kezdtem meg a felkészülést” – mesélte a Varkapu.info portálnak a vörösvári férfi, aki a jótékonysági úszással az ötvenen túliak egészséges életmódjára, valamint a hatvani Bátor Táborra szeretné felhívni a figyelmet.

A 78 kilométeres táv első napján a Tihanyi-rév a cél, ahova az 5 órási indulást követően a tervek szerint 19:30-kor érkezne meg a sportoló. Másnap szintén 5 órakor merül vízbe, és egy zánkai pihenő után 18:30-ra szeretne megérkezni a révfülöpi hajóállomáshoz. Az utolsó szakasz lesz a legkeményebb, a hajnali 4 órás rajt után Badacsony és Balatongyörök lesz az egy órás megálló helyszíne, Keszthelyen pedig 22:30-kor szállna partra Zimányi András.

“Mindezt önmagamért, a környezetemért, és azokért a súlyos beteg gyermekekért teszem, akik jelenleg, illetve a jövőben az élményterápiával gyógyító Bátor Táborban költségmentesen igyekeznek felejteni megpróbáltatásaikat” – mondta el a Varkapu.info regionális hírportálnak a pilisvörösvári férfi.

A komoly kihívást a Balatoni Vízirendészet engedélyezte, arra augusztus 6. és 20. között van lehetősége, így ha a tervezett rajt idején az időjárás nem kedvez az úszásnak, lesz még idő bepótolni. “Segítő partnerem a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata lesz. Hajójukon három fős személyzettel fognak kísérni az utamon” – tudta meg portálunk Zimányi Andrástól.

(Gribek Dániel – Varkapu.info)

Címkék: , , , , ,