Manhercz Krisztián két góllal járult hozzá a spanyolok elleni győzelemhez

16:28 | 2018 01. 18.

Kategóriák: Sport

A magyar férfi vízilabda-válogatott Hódmezővásárhelyen 9–8-ra legyőzte Spanyolországot a világliga harmadik fordulójában még kedd este. A pilisvörösvári pólós, Manhercz Krisztián két fontos góllal járult hozzá a sikerhez.

Kiegyenlített, 2–2-es első játékrész után a másodikban Märcz Tamás együttese egygólos előnyt harcolt ki, és 5–4-gyel mehetett a félidőre. A harmadik negyedet a spanyolok kezdték jobban, a vendégek négy perc alatt fordítottak (6–7), miután emberelőnyös helyzeteiket rendre kihasználták, ám a magyarok nem hagyták ellépni ellenfelüket, sőt a felvonás végére ismét előnybe kerültek.

A mieink 8–7-tel kezdhették meg az utolsó játékrészt, melyben két percig a kapusok játszották a főszerepet, ezt követően viszont Bedő Krisztián betalált, amivel sikerült kettővel ellépnünk a spanyoloktól.

A magyar válogatott a folytatásban kiválóan védekezett, a Nagy Viktor betegsége miatt kezdő Vogel Soma nagy bravúrokat mutatott be – hat percet kellett várni az első spanyol gólra, ellenfelünk azonban többször már nem volt eredményes, így Märcz Tamás gárdája végül 9–8-ra megnyerte a mérkőzést.

A magyar válogatottban először szerepelt Vadovics Viktor, neki két lövése volt, gólt azonban nem dobott.

„Végig fej fej mellett haladtunk. Örülök neki, hogy szinte végig a kezünkben volt a vezetés, talán csak egyszer kerültek ők előnybe, de akkor is gyorsan egyenlítettünk. Büszke vagyok a csapatra, hiszen végig stabil játékot nyújtottunk annak ellenére, hogy a nyár óta összesen hét-nyolc napot töltöttünk együtt, amiből kettő világligameccs volt. Nyilván még sok időnk van, ha mondhatom így, eléggé nyers vízilabdát játszottunk, ám ez még nagyon sokat fog változni és javulni” – vélekedett a találkozó után Manhercz Krisztián, a magyarok szélsője.

A csoport következő fordulójában a mieink szabadnaposak lesznek.

VÍZILABDA
Férfi világliga, 3. forduló
C-csoport (Hódmezővásárhely)

MAGYARORSZÁGSPANYOLORSZÁG 9–8 (2–2, 3–2, 3–3, 1–1)
Hódmezővásárhely, 800 
néző. V: Golikov (orosz), De Jong (holland)
MAGYARORSZÁG:
 VOGEL S. – Bátori 1, Jansik D., ErdélyiMezei, VÁMOS 2, Zalánki 2. Csere: MANHERCZ 2, Bedő 1, Vadovics, Török 1, Jansik Sz. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
SPANYOLORSZÁG: LÓPEZ PINEDO – Granados, Munarríz 1, Larumbe, Del Toro 1,Fernández 1, Bustos. Csere: Minguell, Tahull 2, Cabanas, MALLARACH 3, Espanol. Szövetségi kapitány: David Martín
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 8/5
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. 1/0
Kipontozódott: Minguell (31.)
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás:
 – Olyan volt a meccs, amilyennek elképzeltem, hogy fej fej mellett halad a két csapat. Úgy érzem, többé-kevésbé azért mi irányítottuk ezt a mérkőzést, ennek ellenére a spanyol együttesnek is voltak olyan lehetőségei, hogy akár ellépjen mellőlünk. Azt vártam, hogy az utolsó negyed dönt, és így is lett, a fontos pillanatokban helyén volt a kezünk és a szívünk is. 
David Martín: – Nagyon örülök, hogy ilyen szoros mérkőzést tudtunk játszani a rendkívül erős magyar válogatott ellen. Bármilyen eredmény benne volt ebben a meccsben, végül most ők voltak jobbak egy góllal. Az ilyen összecsapásokat általában egy-egy egyéni villanás dönti el, márpedig a magyaroknak nagyon sok játékosuk van, aki képes ilyenre.

MENETREND
1. forduló:
 2017. november 14.: Magyarország szabadnapos 
2. forduló: 2017. december 12.: Hollandia–Magyarország 6–13
3. forduló: 2018. január 16.: Magyarország–Spanyolország 9–8
4. forduló: 2018. február 13.: Magyarország szabadnapos 
5. forduló: 2018. március 20.: Magyarország–Hollandia 
6. forduló: 2018. április 10.: Spanyolország–Magyarország

A férfiaknál a szuperdöntőben Európát négy csapat képviseli, a csoportelsők és az esetleges rendező, vagy a csoportelsők és a legjobb csoportmásodik.

(NSO nyomán)

Címkék: , ,