„Sokat ér ez a győzelem” – Erősen kezdi a bajnoki szezont a Dorog

12:47 | 2018 07. 31.

Kategóriák: Sport

Értékes győzelmet arattak a dorogi focisták a Balmazújváros vendégeként, a mérkőzést követően pedig Miskei Attila értékelte a látottakat.

– Nyugodtan mondhatjuk, ennél jobban nem kezdhettük volna a szezont. Győztünk egy nagyon erős ellenfél ellen. Az eredményen kívül még mit emelnél ki?

– A CSAPATOT szeretném elsősorban kiemelni, Dorogon mindig is ez volt az erő, hogy a csapat volt nagyon erős. Nagyon-nagyon örülök, hogy ezt a pályára kitettük, és mindenki egyénileg is nagyon sokat tett azért, hogy eredményesen tudjunk szerepelni.

– Ami feltűnő volt, hogy a csapat az utolsó negyedórát nagyon megnyomta és az ellenfél fölé nőtt. Mondhatjuk, hogy ennyire jól sikerült a felkészülés?

– Nem csak ez játszott szerepet, az Ádám és az Illés beállása nagyon sokat segített nekünk. Addigra az ellenfél is elfáradt, hiszen nagyon sokat tett a győzelem megszerzéséért. Ezen felül a két belső középpályásunk is hatalmas munkát végzett.

– A mérkőzés előtt arról beszélgettünk Balogh Pál szakmai igazgatóval, hogy akkor jönne haza elégedetten, ha a felkészülés során tanult elemeket viszont látnátok. Ezzel mennyire vagy elégedett?

– Próbáltuk megvalósítani azokat a támadás variációkat amiket gyakoroltunk hétről-hétre, nehéz volt mert egy nagyon jól felkészített ellenfelünk volt. Nem tudtuk mindig megtölteni tartalommal a csapatjátékunkat, de mindig azt mondom, hogy a csapat napról-napra fejlődjön, ez a legfontosabb.

BALMAZÚJVÁROS–DOROGI FC 0–1 (0–0)

(dorogifc.hu)

Címkék: , ,