Piliscsaba díszpolgára cím Hobónak

11:21 | 2011 03. 10.

Kategóriák: Egyéb

Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Földes Lászlónak, Hobónak életművéért, munkásságának megbecsüléséért Piliscsaba Díszpolgára címet adományozott. A kitüntető címet március 9-én a Képviselő-testület ülésén adták át.

Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Földes Lászlónak, Hobónak életművéért, munkásságának megbecsüléséért Piliscsaba Díszpolgára címet adományozott. A kitüntető címet március 9-én a Képviselő-testület ülésén adták át.

Földes László (Hobó) elemi tanulmányait a Városmajor utcai iskolában végezte, s úgy tűnt, hogy hosszú ideig a kosárlabdázásnak kötelezi el magát, ugyanis tizenöt éven keresztül aktívan sportolt, s olyan csapatokban játszott, mint a Dózsa vagy a BEAC.

1963 júniusában érettségizett a veszprémi Vegyipari Technikumban. 1965-ben kezdte meg tanulmányait az ELTE Bölcsészkarán, magyar- történelem szakon.

1968-ban írta meg első dalszövegét Lakájdal címen.

Ugyanebben az évben rátalált a film. Bekerült Kovács András Extázis 7-től 10-ig című filmjébe, amiben a rockról nyilatkozott és nagy feltűnést keltett az Olympia együttes buliján előadott groteszk Hobo-táncával (1969-ben mutatták be a filmet). Egy évvel később – amikor állást kapott a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban – Szőnyi G. Sándor Súlyfürdő c. filmjében (A trombitás) szerepelt, akkor rögzítették először dalszövegét, Senki sem tudja mi a jó címmel. Szomjas György Tündérszép lány című filmjében a Kex együttessel szerepelt, majd Bódy Gábor és Magyar Dezső betiltott Agitátorok címet viselő filmjében a saját nevén játszott.

1974-től a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál dolgozott, a komolyzenei klubok szervezője és instruktora volt.

Egyetemi diplomamunkája 1977 májusában készült el, A rock zene szimbólumrendszere címmel. Az év során néhányszor helyettesítette Vikidál Gyulát a P Mobil koncertjein, majd a Locomotiv GT Katowiczei koncertjén elénekelte el Chuck Berry Bye, bye, Jonny -ját. Egyre több nem tetsző szereplése miatt elbocsájtották a Hanglemezgyártó cégtől. Tanárként helyezkedett el a csepeli gimnáziumban, ahol történelmet tanított, mellékállásban pedig a Dagály Klub népművelőjeként dolgozott. Egyre több publikációja jelent meg, a Mozgó Világ Szerémi László írói név alatt közölte a Csillagok, ne ragyogjatok! című novelláját.

1978. október 19-én a Hobo Blues Band megtartotta első önálló koncertjét az Ikarus mátyásföldi művelődési házában.

Majd forgatni kezdik a Kopaszkutya című, Szomjas György rendezte filmet és megjelenik az első albumuk Középeurópai Hobo Blues címen. (1981-ben betiltották a Kopszkutya című lemezt, de a filmet nem)

1982-ban a Szkéné Színházban Ascher Tamás rendezésében bemutatták Hobo első önálló estjét, amely az akkor üldözött és betiltott ellenzéki költő, Eőrsi István írásait tartalmazta, Mártha István zenéjével.

Ezután számtalan színházi fellépés, dalszöveg, és szólólemezek, stúdióalbumok, monodrámák, színdarabok jellemezték tevékenységét, sőt jó néhány könyvet is megjelentetett:

mint pl.: a Rolling Stones könyv ( 1982)

Hobo Sapiens (1990)

Csavargók tízparancsolata (2005)

Vissza a 66-os úton vagy a Bolondvadászat

A zenekarral olyan sikereket tudhatott magáénak, mint az 1984-es Vadászat. Hobo rendszeres szövegírójává vált Deák Bill Gyulának, s olyan világsztárokkal lépett fel eddig, mint Sting, Peter Gabriel, Tracy Chapman, Bruce Springsteen. 

(piliscsaba.hu)

Kapcsolódó cikkek:
Különleges hangzás – Ezüst-Patak Pilisborosjenőn
A januári földrengés hangja… (+Hanganyag)