Önkormányzati hírek Felhívás civil szervezetek vezetői részére

Felhívás civil szervezetek vezetői részére

A pilisszentiváni önkormányzat a Generációk háza működtetésének kialakításához felkéri a helyi civil szervezeteket, hogy használati igényüket jelezzék a Polgármesteri Hivatal felé. Tájékoztatjuk, hogy az elnyert pályázatnak megfelelően a Generációk háza a helyi civil szervezetek részre ingyenesen vehető igénybe.

Közélet Kábelt égettek reggel a Kopár Csárda közelében

Kábelt égettek reggel a Kopár Csárda közelében

Október 16-án reggel 7 órakor a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület riasztást kapott, miszerint a Kopár Csárda közelében az erdőből füst száll fel. A kivonuló tűzoltók valóban füstöt észleltek a Kopár Csárda és a Terranova behajtója közötti erdős szakaszon. A területet átvizsgálva megállapították, hogy a jelzett helyszínen mintegy 30 méter kábelt égettek ismeretlen személyek.

Közélet Minden, amit az iskola- és óvodafelújításról tudni kell

Minden, amit az iskola- és óvodafelújításról tudni kell

Mint arról korábban beszámoltunk, a pilisszentiváni óvodát és iskolát sikeresen újították fel idén. Az átadó ünnepséget szombaton tartják. Alább megtalálható minden információ a két épület felújításával kapcsolatban.

Közélet Újborváró piaci nap Pilisszentivánon

Újborváró piaci nap Pilisszentivánon

2010. Október 16-án, szombaton délelőtt 7:30 és 12 óra között, a Bánki Donát utca 2. szám alatt (szerviz területe) "Újborváró" piaci napot tartanak. Hazai őstermelők és feldolgozók kiváló minőségű friss termékeit lehet majd megvásárolni reális árakon.

Önkormányzati hírek Pilisszentivánért Emlékéremmel díjazandókra javaslatokat várunk!

Pilisszentivánért Emlékéremmel díjazandókra javaslatokat várunk!

Az Önkormányzat ismét szeretné kifejezni a közösség elismerését azoknak, akik tevékenységükkel, munkájukkal jelentősen segítették a falu életét. A díj átadására minden évben két alkalommal, március 15-én és október 23-án kerül sor. Alkalmanként 3-3 személynek szeretnénk átadni a Pilisszentivánért Emlékérmet.

Közélet Véradás, gyakorlat, takarítás

Véradás, gyakorlat, takarítás

Parancsnokuk szervezésében 11 pilisszentiváni tűzoltó részvételével tartottak gyakorlatot Budapesten a VIII. kerületi Tűzőrségen, a polgárőrök vért adtak és a szertárt is megszépítették a Pilisszentiváni Polgárőr és Tűzoltó Egyesület tagjai.

Önkormányzati hírek Óvodát és iskolát adnak át a hétvégén Pilisszentivánon

Óvodát és iskolát adnak át a hétvégén Pilisszentivánon

Pilisszentivánon október 16-án adják át az ősszel felújított óvodát és az iskolát. Az önkormányzat 15:30-kor az óvodához, 17 órakor pedig az iskolához várja az érdeklődőket. A két projektre összesen több mint 400 millió forintot nyert Pilisszentiván önkormányzata.

Közélet Madármegfigyelő Világnap a Jági-tónál

Madármegfigyelő Világnap a Jági-tónál

A hagyományosan minden év október első hétvégéjén megrendezésre kerülő Európai Madármegfigyelő Napokhoz csatlakoztunk Pilisszentivánon október 2-án. Az immár ötödik éve megrendezésre kerülő madármegfigyelő túrát és madárgyűrűzést egyre nagyobb érdeklődés kíséri.

Önkormányzati hírek Megszűnt az állategészségügyi zárlat

Megszűnt az állategészségügyi zárlat

A Budai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala határozata alapján Pilisvörösvár Város, Pilisszentiván, Nagykovácsi, Solymár települések közigazgatási területére mézelő méhek nyúlós költésrothadása megbetegedés miatt elrendelt állategészségügyi zárlat 2010. szeptember 27-től megszűnt.

Sport Egy kis sport a hétvégére

Egy kis sport a hétvégére

Pilisszentiván focicsapatához 9-én az isaszegiek látogatnak el, hogy eldöntsék, ki a jobb a labdarúgás tekintetében. Pilisvörösvár kézilabdacsapata pedig Budakalászra látogat 10-én vasárnap.

view counter
view counter

Programot ajánlok!

Navigáció

Belépés

Szavazás

Hányast adnál a Varkapu.info-nak a térség tájékoztatásával kapcsolatban?:

Cégtár

Faanyag, fűrészárú, készházak, tetők, burkolóanyagok, nyílászárók, ereszcsatornák, kémények, stb.

varkapu.info hírlevele

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel