Kultúra Ismerős Arcok koncert lesz a pilisszántói Boldogasszony Kápolnánál (+VIDEÓ)

Ismerős Arcok koncert lesz a pilisszántói Boldogasszony Kápolnánál (+VIDEÓ)
Május 21-én, vasárnap, a pilisszántóiBoldogasszony Kápolnában ad koncertet az Ismerős Arcok zenekar, amelynek legismertebb dala a nemzeti összetartozásról szól. A határon túli magyarság számára is sokat jelentő Nélküled című dal több másikkal együtt 20 órától zengi majd be a pilisi katlant.

Kultúra Idén sem marad el a pilisszentiváni Rock a Villa Körül Fesztivál

Idén sem marad el a pilisszentiváni Rock a Villa Körül Fesztivál
2017. június 16. és 17. között rendezik meg a piliszentiváni Villa Negránál a XIII. Rock a Villa Körül Fesztivált. Az ingyenes rendezvényen többek között a Napfénypresszó is fellép majd. 

Kultúra Ethno-beat és magyar kocsmazene – Interjú az aurevoir. zenekar egyik alapítójával

Ethno-beat és magyar kocsmazene – Interjú az aurevoir. zenekar egyik alapítójával
2015 márciusában indult a zsámbéki aurevoir. zenekar, amely azóta országszerte folyamatosan koncertezik,a 2015-ös Peron Music Tehetségkutató II. helyezettje, és nem utolsó sorban a 2016-os Szimpla Lemming Program egyik díjazott zenekara. 

Kultúra Az Ébredő Hangerő - Star Wars koncertet ad a Pomázi Ifjúsági Fúvószenekar

Az Ébredő Hangerő - Star Wars koncertet ad a Pomázi Ifjúsági Fúvószenekar
2016. április 15-én, pénteken és 17-én, vasárnap 19 órakor a Pomázi Ifjúsági Fúvószenekar Star Wars Fantasy koncertet ad a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola Hangversenytermében.

Kultúra Sok helyen mulathatunk a Werischwarer Burschen zenekarral 2016-ban

Sok helyen mulathatunk a Werischwarer Burschen zenekarral 2016-ban
Igencsak sűrű nyara lesz a pilisvörösvári Werischwarer Burschen zenekarnak 2016-ban. A szezont már Pilisjászfalun, a Mustang Pubban március 19-én megnyitják, majd néhány esküvői fellépést leszámítva, a hétvégék többségén találkozhatunk velük Pilisvörösváron, Pilisszentivánon is.

Közélet Görögországban forgatott Demeter Erik, pilisvörösvári énekes

Görögországban forgatott Demeter Erik, pilisvörösvári énekes

Görögországban forgatta le legújabb klipjét Demeter Erik, pilisvörösvári énekes. A pörgős dalt a videóban látható csodálatos tengerparti helyszínek és az utcai muzsikálás mellett az újfajta zenei alap teszi igazán hangulatossá. A klip forgatásáról, a dal keletkezéséről a Varkapu.info kérdezte Eriket.

Kultúra Helyi kórusok is fellépnek a Piliscsabai Egyházzenei Napokon

Helyi kórusok is fellépnek a Piliscsabai Egyházzenei Napokon
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg május 8. és 10. között a Piliscsabai Egyházzenei Napokat, amelyen a budapesti és határon túli zenészek mellett, a klotildligeti, a perbáli és a solymár kórusok is fellépnek. 

Közélet A gondtalan életet eleveníti meg – Interjú Demeter Erikkel, a pilisvörösvári énekessel

A gondtalan életet eleveníti meg – Interjú Demeter Erikkel, a pilisvörösvári énekessel
Legújabb klipjét mutatta be vasárnap este az Alapzaj zenekarból ismert pilisvörösvári zenész, Demeter Erik. A számról, a forgatási munkákról és a jövőbeli célokról a helyi énekessel a Varkapu.Info beszélgetett.

Kultúra Húsz éves a Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Tánccsoport

Húsz éves a Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Tánccsoport
November 16-án, vasárnap különleges alkalomra hív minden érdeklődőt a Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Tánccsoport. A húszadik évforduló alkalmával rendezett ünnepi műsoron több fellépő produkciója fogja szórakoztatni a közönséget.
 

Közélet A hétvége a szórakozásé! - Elizium nyitóbuli, Napfénypresszó, Little Jazz Pub

A hétvége a szórakozásé! - Elizium nyitóbuli, Napfénypresszó, Little Jazz Pub
A hétvégén sem unatkozhatnak a zene kedvelői. Pilisjászfalun a Napfénypresszó zenél, Solymáron a Little Jazz Pub klubesten vehetnek részt az érdeklődők, míg Pilisszentivánon Téli Elizium Nyitóbulira várnak minden bulizni vágyót. 
view counter

Programot ajánlok!

Navigáció

Belépés

Szavazás

Hányast adnál a Varkapu.info-nak a térség tájékoztatásával kapcsolatban?:

Cégtár

Fiat márkaszerviz Pilisszentivánon. A cég egyik fő tevékenysége a gumiabroncs és felni kereskedés.

varkapu.info hírlevele

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel