Az autósokat is érinti az M3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó szakasza, forgalmi változásokra kell számítaniuk a Göncz Árpád városközpontnál és a Kálvin térnél is, valamint hosszabb menetidővel kell számolniuk az északi városrészek felől a belvárost a Váci úton...
BKV
BKV: forgalomkorlátozások lesznek a 3-as metróvonal felújítása miatt
Útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani május 13-ig több ütemben a Váci út-Petneházy utca, Váci út-Róbert Károly körút és Üllői út-Szentkirályi utca csomópontokban a 3-as metróvonal felújítása miatt - közölte a BKV Zrt. szombaton...
Buszsofőrt bántalmazott egy helyi férfi Solymáron
A Budaörsi Rendőrkapitányságon indult eljárás közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy solymári férfi ellen. A nyomozás adatai szerint a 45 éves gyanúsított 2018. május 29-én Solymáron egy közlekedési konfliktust...
Kezdődik a káosz – Hétfőtől nem jár a metró Újpest és a Lehel tér között
November 6-án, hétfőn zárják le a 3-as metróvonal északi – az Újpest-városközpont és a Lehel tér közötti – szakaszát, az érintett hat állomás felújítása várhatóan egy évig tart – közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten. A projektindító rendezvényen...
BKK: Jöhet a testkamera a jegyellenőrökre
Felülvizsgálta és módosította üzletszabályzatának egyes pontjait a Budapesti Közlekedési Központ, szem előtt tartva a fővárosban közlekedők igényeit, érdekeit és biztonságát. A szabályzattal kapcsolatos módosításokat 2017. szeptember 28-áig bárki véleményezhette,...
Hétvégén már csak metrópótlók járnak Újpest és Deák tér között
Pótlóbusz jár az M3-as metró vonalán 2017. október 28-án és 29-én (szombaton és vasárnap) a Deák Ferenc tér és Újpest-Központ között, a metrószerelvények pedig rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekednek - közölte a BKK. A közlekedési...
Hétvégén nem közlekedik Pomáz és Szentendre között a H5-ös HÉV
2017. október 21-én és 22-én a H5-ös HÉV Pomáz és Szentendre között nem közlekedik, a kimaradt szakaszon pótló autóbuszokkal utazhatunk. Október 21-étől, a szombati üzemkezdettől egészen október 22-éig, vasárnapi üzemzárásig a Szentendréig járó HÉV-szerelvények...
Tovább tart a forgalmirend-változás az Árpád híd környékén
Szeptember 24-éig meghosszabbítják a Váci út és a Róbert Károly körút csomópontjában a korábban bejelentett forgalmirend-változásokat, amelyekre a 3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges hálózat kiépítése miatt van szükség – tájékoztatta a BKV az MTI-t. A...