Letartóztatták a férfit, aki fel akarta gyújtani édesapját Dorogon

Az illetékes bíróság elrendelte letartóztatását annak a férfinak, aki fel akarta gyújtani édesapját Dorogon - tájékoztat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Közveszélyokozás bűntett kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság...

Vitték, ami mozdítható Zsámbékról

A Petőfi Sándor utcában intették le a Zsámbéki Rendőrörs körzeti megbízottjai január 13-án kora délután azt a személygépkocsit, amelyben a sofőrön és utasain kívül gyanús eredetű, feltehetően bűncselekményből származó tárgyakat – fúrógépet, valamint benzinnel,...

11 év után elkapták a 83 éves leányvári asszony gyilkosát

A februárban újraindított nyomozás során a feljavított DNS-nyomok egyértelműen bizonyították, hogy a gyilkosságot egy 39 éves piliscsévi férfi követte el. Egy 11 éve lezáratlan leányvári gyilkosságot oldott meg a rendőrség – közölte a Készenléti Rendőrség kiemelt...

Eljárás indult a két fiatal ellen, akik késsel fenyegettek Piliscsabán

Ahogy arról korábban írtunk, vasárnap reggel a piliscsabai vasútállomás közelében két budapesti illető a náluk levő késsel megfenyegettek, pénzt és bankkártyát vettek el egy helyi hölgytől. A nyomozás miatt ekkor még bővebb információval nem szolgálhattunk az...

Késsel fenyegettek a piliscsabai vasútállomásnál

Október 20-án, vasárnap reggel a piliscsabai vasútállomás közelében két budapesti férfi a náluk levő késsel megfenyegettek, pénzt és bankkártyát vettek el egy helyi hölgytől - tájékoztat Simon Gyula, közrendvédelmi tanácsnok. A bűncselekményt követően rövid időn...

Elítélték a dorogi iskolában fiúkat molesztáló férfit

Öt év fegyházbüntetésre ítélt a Tatabányai Törvényszék szerdán egy férfit, aki egy dorogi iskolában társadalmi munkában edzéseket tartott, és több gyermeket szexuálisan zaklatott. Az ítélet nem jogerős. Az elkövető - aki egy szülő - több gyerek alsónadrágjába...

bűneset

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.