A testvére adatait mondta be a rendőröknek, akiről kiderült, hogy körözik

A rendőri karjelzésre nem, a fényjelzésre már félrehúzódva fékezett az a sofőr, akit a pilisvörösvári járőrök intettek ki a forgalomból. Kiderült, nem az, akinek mondta magát, jogosítványa nincs és a vezetéstől is eltiltották. A Fő utcában akarták megállítani egy...

Piliscsabán házi készítésű sokkolóval akarta megölni a feleségét, mert azt, hitte megcsalja

A piliscsabai férj és feleség házassága 37 év után megromlott, és az asszony külföldre költözött. A férj nem tudta elfogadni a nő döntését, mindenképp vissza szerette volna kapni. Mivel azonban a nő nem költözött haza, a férfinak az a véleménye alakult ki, hogy a...

Fiókból loptak pénzt Piliscsabán, elfogták őket a rendőrök

Hiánytalanul előkerült az a 64 ezer forint, amit két személy lopott el egy piliscsabai házból január 10-én. A bűncselekményről a 81 éves áldozat tett bejelentést, aki korábbi ismeretségük alapján engedte be az épületbe a tolvajokat. Miután az elkövetők bejutottak a...

Börtönbe akart menni a töki támadó, sniccerrel vágta meg a perbáli nő kezét

Három órán belül elfogták a budaörsi rendőrök azt a férfit, aki egy tapétavágó kést szorított egy nő nyakához Tök település külterületén. A rendőrségi közlemény szerint egy 21 éves perbáli nő január 16-án délután a helyközi autóbuszról szállt le Tök település előtt,...

13 éves diáklány késelte meg iskolatársát Esztergomban

Letartóztattak egy 13 éves diáklányt, aki a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szerint 2019. december 29. napján egy esztergomi gyermekotthonban hátba szúrta 15 éves iskolatársát. Az ügyészség szerint a lány egy 11,5 cm pengehosszúságú késsel a jobb lapocka alatti...

Nagyon súlyosan megvertek egy idős asszonyt Pilisvörösváron

Pilisvörösváron egy idős nőt súlyosan bántalmaztak. Szombat este a házát körbekordonozták, a rendőrök szemtanúkat, kamerafelvételeket kerestek – értesült a 24.hu. A rendőrség azt közölte a lappal, hogy a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés...

bűnügy

Fiókból loptak pénzt Piliscsabán, elfogták őket a rendőrök

Fiókból loptak pénzt Piliscsabán, elfogták őket a rendőrök

Hiánytalanul előkerült az a 64 ezer forint, amit két személy lopott el egy piliscsabai házból január 10-én. A bűncselekményről a 81 éves áldozat tett bejelentést, aki korábbi ismeretségük alapján engedte be az épületbe a tolvajokat. Miután az elkövetők bejutottak a...

bővebben
13 éves diáklány késelte meg iskolatársát Esztergomban

13 éves diáklány késelte meg iskolatársát Esztergomban

Letartóztattak egy 13 éves diáklányt, aki a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szerint 2019. december 29. napján egy esztergomi gyermekotthonban hátba szúrta 15 éves iskolatársát. Az ügyészség szerint a lány egy 11,5 cm pengehosszúságú késsel a jobb lapocka alatti...

bővebben
Nagyon súlyosan megvertek egy idős asszonyt Pilisvörösváron

Nagyon súlyosan megvertek egy idős asszonyt Pilisvörösváron

Pilisvörösváron egy idős nőt súlyosan bántalmaztak. Szombat este a házát körbekordonozták, a rendőrök szemtanúkat, kamerafelvételeket kerestek – értesült a 24.hu. A rendőrség azt közölte a lappal, hogy a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés...

bővebben
Segítsen megtalálni a solymári útépítésről ellopott eszközt

Segítsen megtalálni a solymári útépítésről ellopott eszközt

A Budaörsi Rendőrkapitányságon indult nyomozás a 13010/1137/2019. bűnügyi számon lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint az ismeretlen tettes 2019. június 19-én 22 óra és 2019. június 20-án 2 óra között Solymár külterületén, a...

bővebben
Húsvét idején lopták el a perselypénzt a zsámbéki templomból

Húsvét idején lopták el a perselypénzt a zsámbéki templomból

A budaörsi rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a két budapesti lakost, akik egy zsámbéki templom adománygyűjtő perselyéből készpénzt vittek el. A nyomozás adatai szerint a 48 éves és 50 éves gyanúsítottak március 31-én 11 órakor egy zsámbéki...

bővebben
Görögországban fogták el a körözött pátyi férfit

Görögországban fogták el a körözött pátyi férfit

A Budaörsi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 52 éves magyar állampolgár ellen. A nyomozás adatai szerint a pátyi lakos 2007 novemberében és 2008 januárjában ismerősétől több millió...

bővebben
Ittasan randalírozott egy férfi a solymári postán

Ittasan randalírozott egy férfi a solymári postán

A jelenlegi adatok szerint egy 35 éves férfi 2018. február 6-án 14 óra 10 perckor ittas állapotban jelent meg a solymári postahivatalnál, ahol az egyik alkalmazott robogóját megrúgta, majd felborította, közben a motor tulajdonosát szidalmazta - tájékoztat a Pest...

bővebben
Hamis rendszámmal, ittasan randalírozott az esztergomi férfi

Hamis rendszámmal, ittasan randalírozott az esztergomi férfi

Luxemburgi rendszámmal, jogosulatlanul és ittas állapotban vezetett autót egy esztergomi férfi még szeptember végén. Az elkövető büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság dönt. Az Esztergomi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más...

bővebben
Dorogi dohányboltot rongált a csolnoki férfi

Dorogi dohányboltot rongált a csolnoki férfi

A Dorogi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 27 éves csolnoki férfi ellen. A rendőrségre 2017. december 18-án 21 órakor érkezett bejelentés, hogy Dorogon, a Köztársaság úton egy dohánybolt ajtajának...

bővebben
Kábítószert találtak két pomázi férfi autójában

Kábítószert találtak két pomázi férfi autójában

A szentendrei rendőrök kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást két helyi férfival szemben - tájékoztat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A szentendrei járőrök 2017. november 5-én 1 órakor Pomáz, Álmos utcában...

bővebben
Lopott Suzukival menekült Budakalászon a pomázi férfi

Lopott Suzukival menekült Budakalászon a pomázi férfi

A Szentendrei Rendőrkapitányságon indult eljárás lopás bűntett és segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. József pomázi lakos ellen. A 33 éves férfi t azzal gyanúsítják, hogy október 28-ára virradó éjszaka ellopott egy...

bővebben
A solymári férfi vascsővel verte pilisszentiváni áldozatát

A solymári férfi vascsővel verte pilisszentiváni áldozatát

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a solymári férfit, aki Pilisszentivánon bántalmazta áldozatát, és autókat rongált meg. A Budaörsi Rendőrkapitányságon indult eljárás testi sértés bűntett kísérlet, önbíráskodás bűntett, valamint rongálás vétség...

bővebben