Mint arról a Varkapu.info korábban beszámolt, Pilisvörösvár is bekerült a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program második ütemébe, aminek részeként uszoda létesülhet a településen. Ennek feltétele az volt, hogy az ökormányzat átadja az államnak az adott...
Június 2-án a Magyar Kormány a 1281/2017. (VI. 2.) Korm. határozatában úgy döntött, hogy a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program végrehajtásával kapcsolatos feladatokról szóló 1523/2015. (VII. 31.) Korm. határozat rendelkezései alapján kerüljön sor a...
A pilisvörösvári FIDESZ újabb közleményt jutatott el a Varkapu.info regionális portálhoz, amelyben Szirmayné Schirling Zsuzsa ezúttal a kormány által támogatott tanuszoda megépítését szorgalmazza. A pilisvörösvári FIDESZ újabb közleményt jutatott el a Varkapu.info...
A pilisvörösvári uszoda ügyében meglepő fordulat következett be a napokban, egy jogszabály szerint ugyanis a kormány kezdeményezésére Pilisvörösváron tanuszoda épül. Erről már Pest megye honlapja is tényként számol be. Pilisborosjenő és Perbál is jól jár. A...
A Vörösvári Újság májusi számában „Kézilabdacsarnok Vörösváron” címmel egy hamis, a félrevezető állításoktól hemzsegő cikk jelent meg „Szirmayné Schirling Zsuzsanna FIDESZ” aláírással. Az alábbiakban a sportcsarnokkal kapcsolatos hamis állításokat kívánom cáfolni, és...
A vártnál is többen, mintegy háromszázan vettek részt a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület villámcsődületén szerda este 19 órakor. A helyiek, köztük sok gyerekes család, a flashmob során az IDE feliratot formálták meg a Báthory utcában, ezzel jelezve, hova szeretnék...