Volt egyszer két jóbarát, akik úgy döntöttek, megelégszenek önmaguk kreativitásával, és párban, egy nagyzenekar hangzásával duót alapítanak. Egyaránt merítenek a magyar népzenéből, a bluesból, illetve más amerikai, könnyűzenei műfajokból. Korábban Voodoo Papa Duó...
zene
aurevoir. koncert Szentendrén
Az Aurevoir. zsámbéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar. 2015 márciusában hattagú együttesként kezdték pályafutásukat, a felállás többszöri változását követően jelenleg nyolc zenész alkotja a zenekart. A kezdetektől fogva arra törekedtek, hogy magukat, illetve...
Pénteken a jazz kerül a középpontba Szentivánon és Solymáron
Az előttünk álló hétvégén két jazz-eseményt is rendeznek a térségben: Pilisszentivánon a dr. Peller Jazzband várja a közönséget, míg Solymáron a Little Jazz Pub eseményén szólalnak meg a dallamok. Jazz klub Pilisszentivánon A dr. Peller Jazzband május 24-én, pénteken...
Dr. Peller Jazzband: évadzáró jazz klubra várnak mindenkit!
A dr. Peller Jazzband május 24-én, pénteken 19:30-tól a nyári szünet előtti utolsó jazz klubjára várja az érdeklődőket Pilisszentivánon, a Gyémánt Étteremben (Szabadság út 60). Belépő: 1000,- Ft/fő Asztalfoglalás: 26-367-365 A Facebook-eseményhez ITT lehet...
Bemutatta új klipjét a pilisvörösvári énekes – Ez itt a Mámor Demeter Eriktől
Demeter Eriket minden bizonnyal már nem kell bemutatni a Varkapu.info olvasóinak, hiszen munkásságáról évek óta rendszeresen beszámolunk. A pilisvörösvári tehetség március 1-jén bemutatta új klipjét, amelynek alapja Mámor című dala. A zenét Fitos Viktor, míg a...
Várhatóan május végén jön az első aurevoir. nagylemez
Előreláthatólag május végén, június elején jelenik meg a zsámbéki aurevoir. zenekar új lemeze – derül ki egy debreceni szórakozóhely, a Roncsbár interjújából. A formáció első nagylemezének bemutatója – mely egyébként a 2017-es bemutatkozó lemezt, az ethno-beat-et...
ElőSzilveszteri Jazz est Pilisszentivánon
A Peller Quartett Szilveszterre hangoló jazz-estet tart, melynek különlegességét a meghívott vendégek garantálják. A Quartett ez alkalommal dobbal, zongorával, és a hangzást emelendő további rézfúvósokkal gazdagodik. Bazsinka Mihály- alt szaxofon Molnár Zoltán...
Lackfi Jánossal készítettek „diafilmet” a zsámbéki zenészek
Olvasóinknak már több ízben beszámoltunk a zsámbéki aurevoir. zenekar háza táján történő újdonságokról, és ez most sincs másképp. A helyi zenészek legújabb projektje igazán hangulatosra sikeredett. „A csapat felkérésére az egyik dalhoz Lackfi János írt dalszöveget,...
Pilisvörösvári közönség előtt nagy kihívás énekelni – Interjú Fers Márta énekesnővel
A helyi közönség jól ismerheti Fers Márta hangját, hiszen az “A Tempo” Koncertfúvós Zenekar mellett számos zenésszel lépett már fel a Művészetek Házában vagy éppen a Nagytemplomban. A pilisvörösvári művésznőnek ugyanakkor nemcsak a közönségszórakoztatás a...
Peller Quartett – Jazzkedd Pilisszentivánon
A Peller Quartett ezúttal a pilisszentiváni Gyémánt étteremben játszik. Szeretettel vár minden zenekedvelőt kedd este a Pilisi-medence első jazz zenekara. Helyszín: Pilisszentiván, Szabadság út 60. Időpont: 2017. október 17. kedd 19:00 A zenekar tagjai: Hegedüs...
Little Jazz Pub Solymáron
Október 14-én, szombaton Juhász Endre és Juhász Györgyi lesznek a Little Jazz Pub vendégei. Régóta lépnek föl duóban, most egy örmény quartetben zenélnek együtt. Házigazda: Márkus Tibor és az Equinox Vendégek: Juhász Endre (oboa) és Juhász Györgyi (fagott) Időpont:...
Vörösvári Napok – Az önkormányzat kérésére nem lesz élő zene a TóPart Halsütödében
Bár korábban a Varkapu.info is meghirdette, hogy a Vörösvári Napok hivatalos programját kiegészítve a TóPart Halsütőde is élő zenével készül a térség egyik legnagyobb rendezvényére, a vendéglátóhely tulajdonosai bejelentették: az önkormányzat kérésére ezúttal...
Élő zene a TóPart Halsütödében a Vörösvári Napok ideje alatt
Péntektől hétfőig élő zenével várja a vendégeket a TóPart Halsütöde. A Vörösvári Napok idején a tavaknál idén megnyitott büfé területén fellép Demeter Erik, a Harmonika Duó, a BÁM-trió, de lesz gitár est is. 08. 11., péntek 18:30-20:30 - Demeter Erik...
Ilyen volt az Ismerős Arcok koncert Pilisszántón (+KÉPEK, VIDEÓK)
Ingyenes, jótkénysági koncertet adott vasárnap délután az Ismerős Arcok zenekar Pilisszántón. A Boldogasszony Kápolnánál megrendezett, remek hangulatú koncerten néhány százan vettek részt, a felajánlásokat pedig a helyi iskola tornateremként funkcionáló helyiségének...
Élő műsorban is hallható volt a pilisvörösvári énekes – Interjú Demeter Erikkel
Az év elején az Euróvíziós Dalfesztivál magyarországi selejtezőjén segítette Erik az egyik fellépő munkáját, eközben pedig folyamatosan érkeznek feldolgozásai, saját számai. Természetesen a nyáron sem lesz megállás, hiszen több helyszínen is muzsikál majd...
Ethno-beat és magyar kocsmazene – Interjú az aurevoir. zenekar egyik alapítójával
2015 márciusában indult a zsámbéki aurevoir. zenekar, amely azóta országszerte folyamatosan koncertezik,a 2015-ös Peron Music Tehetségkutató II. helyezettje, és nem utolsó sorban a 2016-os Szimpla Lemming Program egyik díjazott zenekara. A jelenleg már európai...
Görögországban forgatott Demeter Erik, pilisvörösvári énekes
Görögországban forgatta le legújabb klipjét Demeter Erik, pilisvörösvári énekes. A pörgős dalt a videóban látható csodálatos tengerparti helyszínek és az utcai muzsikálás mellett az újfajta zenei alap teszi igazán hangulatossá. A klip forgatásáról, a dal...
Hallgasd meg Demeter Erik, pilisvörösvári énekes legújabb számát!
Demeter Erik, az Alapzaj zenekar frontembere a napokban mutatta be legújabb videóklipjét, melyben megfogalmazta, mit is jelent számára a zene. Erik a Varkapu.info-nak elárulta a dal keletkezéstörténetét, és azt is, hogyan zajlott a klip forgatási munkája. A videó...
A gondtalan életet eleveníti meg – Interjú Demeter Erikkel, a pilisvörösvári énekessel
Legújabb klipjét mutatta be vasárnap este az Alapzaj zenekarból ismert pilisvörösvári zenész, Demeter Erik. A számról, a forgatási munkákról és a jövőbeli célokról a helyi énekessel a Varkapu.Info beszélgetett. Demeter Eriket már sokan ismerik a térségben,...
Hallható lesz a Live Stoop legújabb dala is – Interjú a Rock a Villa Körül fellépőivel II.
A Live Stoop zenekarral június 16-án a Rock a Villa Körül Fesztiválon találkozhatnak a bulizni vágyók, ahol a három fős rockbanda legújabb, még fel sem vett számát is hallani lehet. Milyen terveik vannak? Hogyan érezte magát Norbi az X-Faktorban? Interjúnkból ezt is...
Félédes este a Média Kontrollal – Interjú a Rock a Villa Körül fellépőivel I.
Minden évben a Rock a Villa Körül Fesztivált várják a legjobban - árulták el a Média Kontroll zenekar tagjai a Varkapu.info-nak. Soma, Marcell és Ádám harmadjára fognak fellépni a pilisszentiváni rendezvényen. A zenészekkel a múltról és a jövőről is beszélgettünk. A...
Alapzajos buli volt a Gildében (Képek)
Szombaton őrületes, táncos bulit csapott az Alapzaj zenekar a Gilde étteremben. Az 5 évesektől felfelé minden korosztály megfordult a táncparketten, miközben az elmúlt évtizedek legjobb slágereit játszotta a fiatalokból álló együttes. A koncerten nem maradhatott el a...
Grátiszba kaptuk az Alapzajt – Igazi bulihangulat volt a Rotiban
Hatalmas bulit csinált szombaton a pilisvörösvári Rotburger Sörözőben a Grátisz Zenekar. Az éjszakába nyúló táncos estén az Alapzaj nevű banda is besegített fergeteges gitárosukkal. Folytatódik kritikasorozatunk a helyi zenekarokat illetően. Igazi Grátisz volt! Nem...