A mintegy 90 ezer polgárőrt és 2000 egyesületet számláló Országos Polgárőr Szövetség ünnepélyes keretek között emlékezett meg fennállásának 20. évfordulójáról. Ahogy Túrós András, a szövetség elnöke megnyitójában elmondta; a polgárőrség igazi hungaricum.
A mintegy 90 ezer polgárőrt és 2000 egyesületet számláló Országos Polgárőr Szövetség ünnepélyes keretek között emlékezett meg fennállásának 20. évfordulójáról. Ahogy Túrós András, a szövetség elnöke megnyitójában elmondta; a polgárőrség igazi hungaricum.
Egy olyan szervezet, amely a legtöbb helyen segít a lakosságnak: katasztrófahelyzetben, árvízkor, véradásban, környezetvédelemben vagy akár idős emberek megsegítésekor.
Dr. Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, aki maga is polgárőr, hangsúlyozta, hogy „az állam feladata a közrend védelme – és ebben nincs alku”. Egyben megköszönte a szövetségnek, hogy „20 éven keresztül hiteles, következetes és kiszámítható partnere volt mindenkinek, aki tiszteletben tartotta a helyben élők akaratát”.
Pintér Sándor belügyminiszter ígéretet tett a polgárőröknek, hogy az idén megkapott 350 millió forint mellett, az év második felében hasonló összeggel támogatja a kormány a polgárőrséget.
Az ünnepségen több miniszteri és polgárőr-kitüntetést is átadtak, így elismerést kapott több polgárőrvezető mellett a katasztrófavédelmi főigazgató és Mága Zoltán hegedűművész is.
Térségünkben is több településen működik olyan polgárőrség, amely minden elismerést megérdemel. Többségük munkájáról a Varkapu.info is rendszeresen beszámol. Nekik a folyamatos tájékoztatásért külön köszönetet is mondunk a szövetség 20. évfordulóján!
(pestmegye.hu; Varkapu.info)
Kapcsolódó cikkek:
Polgárőr hírek a Varkapu.info-n