2011. január 12-én, szerdán 18 órakor a Művelődési Információs Központ és Radványi Béla, egyetemi könyvtáros, történész szervezésében megemlékeztek a 2. magyar hadsereg Don-kanyarban elesett hőseiről a piliscsabai temetőben.
2011. január 12-én, szerdán 18 órakor a Művelődési Információs Központ és Radványi Béla, egyetemi könyvtáros, történész szervezésében megemlékeztek a 2. magyar hadsereg Don-kanyarban elesett hőseiről a piliscsabai temetőben.
A rendezvényen elmondott beszédek:
Tisztelettel köszöntök ma minden megjelent megemlékezőt a Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata és a MIKK nevében. A mai rendkívüli Képviselő-testületi ülésre való tekintettel a polgármester úr megkért, hogy nevében is köszöntsem a megemlékezőket.
1943. január 12-én kezdődött a II. magyar hadsereg tragédiája. Az idő vasfogai nem ették meg a jégbe fagyott magyar szíveket, bár a történelmet soha nem a vesztesek alakítják, és főleg nem az ő leszármazottjaiknak írják.
Ezt megtapasztalhattuk. Fél évszázadon át a „Ballada egy katonáról” , „A négy páncélos és a kutya” és hasonló mesékkel próbálták megmételyezni tudatunkat.
Úgy alakult, hogy a hivatalos történészi álláspont szerint a Moszkvától 550 km-re, Voronyezstől 70 km-re délkeletre, a Don folyó kanyarulatánál állomásozó magyar katona idegen érdekek szolgálatának és ágyútölteléknek odavetve, a náci Németország utolsó csatlósaként fagyott halálra.
A kulturális, történelmi és erkölcsi értékeink alapján ezek a katonák nem lehettek hősök. Az elmúlt torz évtizedek nevelése megtanította a jelen kor emberével, hogy a hősök mindig győznek, minimum háromszoros túlerőben harcolnak, legalább harmincszoros technikai fölényben. Nincsenek hiányában a fortélynak, muníciónak. Valamilyen frappáns cselszövéssel, óriási tüzérségi támogatással, nagy légi fölényben, méreggel vagy kelepcével, dollár milliókkal a farzsebben, klónokkal, mutánsokkal, robotokkal és bármilyen eszközzel kezükben felszabadítják a világot a gonosz zsarnoktól, aki rendszerint olyan, mint Adolf Hitler, Szaddám Husszein, Oszáma Bin Laden vagy Darth Vader.
Ilyen módon az abszolút hős ott küzd Irakban, Afganisztánban – védi az olajkutak békéjét, az ópium ültetvények beporzását és mindent, ami világbéke aktuális álomvilágába belefér a képernyőkön.
Valójában a Don jéggé fagyott magyar-német katonái megmutatták az örökkévalóságnak, hogy harcolnak az igazi hősök, minden idők szövetségesei, az európai civilizáció utolsó védelmezői – valahogy így hallottam ezt a nagy öregektől, akikre felnézek, de egész mást olvastam a könyvekben.
Ahogyan az I. világháborúban, úgy a II. világháborúban is beigazolódott, hogy Európa térdre kényszerítése, lerombolása, majd újjáépítése a fő cél, nem pedig a megtisztítása. A fegyverpiacok profitja és a fejlett nyugati társadalmak összefogása megakadályozta Németországot a kommunista rémuralom feltartóztatásában. A marxizmus- leninizmus Sztálin által továbbfejlesztett ideológiájának számlájára 100 millió áldozat neve írható.
Néhány bátor papon kívül szinte senki nem merte kimondani az igazságot. Hogy is merték volna a szabadságukat kockáztatni az emberek, hiszen könnyedén kerülhetett valaki Szibériába Gulágra, vagy itthon ismerkedhetett a Kádár-börtönök kényelmével. Mit várhat tőlünk a halott hősök szelleme? – vetődik fel a kérdés. Mindenkinek mást és mást.
Nekem: talán józanságot, helytállást a hétköznapokban.
Dienes Jenő Attila
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves magyar Testvéreim!
1942 júniusában a 2. magyar hadsereg keretében 225.000 magyar katonát küldtek a végtelen orosz síkságra. Közülük 1943. áprilisára, 50.000-ren meghaltak, 50.000-ren megsebesültek, 25.000-ren pedig orosz fogságba kerültek, ami szintén egyenlő volt a halálos ítélettel. A legnagyobb veszteségeket 1943. január 12-ét követő orosz áttörés után, a Don kanyarban szenvedték el a kegyetlen orosz télben.
Bárdossy László magyar miniszterelnök 1942. januárban ultimátumot kapott Hitlertől a teljes magyar haderő bevetésére az orosz fronton. Ellenkező esetben Hitler Magyarország megszállásával fenyegetőzött. A megszállást a horvát, román és szlovák állam csapatai hajtották volna végre, ami egyet jelentett volna Magyarország teljes felosztásával és kirablásával. Bárdossy a döntést nem tudta felvállalni, ezért lemondott. A tárgyalásokat az új miniszterelnök Kállay Miklós folytatta. Kállay Miklós a „kállai-kettős” politikáját és a tavaszi német sikereket kihasználva elérte, hogy „csak” a magyar haderő fele a 2. magyar hadsereg kerüljön ki az orosz frontra. Hitlernél a feszült magyar-román határhelyzettel érvelt, ugyanis ebben az időben napi szinten voltak a két ország határőrei között, a románok által kiprovokált összecsapások.
Magyarországnak döntenie kellett a német nácizmus és az orosz bolsevizmus között. A döntés szinte egyértelmű volt a 100 éve baráti Németország és a 100 éve ellenséges Oroszország között. Ráadásul Németország segített ledönteni a trianoni határokat, míg a Kun Bélákkal fémjelzett orosz bolsevizmus rémtetteinek emlékei frissen éltek az országban. A magyarságnak mint oly sokszor, a kisebbik rosszat kellett választania. A nyugati demokráciák pedig szokás szerint nem segítettek. Sőt, abszurd módon Anglia és Amerika fegyveres harcra szólított fel minket Németország ellen. Segítséget persze nem ígértek.
A 2. magyar hadsereg egy részről már elindulásakor áldozat volt. Szinte előre el lehetett könyvelni a hatalmas veszteségeket, mert mindenki tudta, a magyar katona csak ágyútölteléknek kell oda. Itt egy választás volt csak, fél vagy csak negyed millió katonánk fog elpusztulni német érdekekért a barbár ázsiai orosz bolsevizmus ellen. És ezt az egyszerű katonák is jól tudták.
Másrészről az elejétől fogva hősök voltak, mert azt már akkor is tudni lehetett, hogy mint fog művelni a Vörös Hadsereg, ha esetleg eléri Magyarországot. Ahogyan meg is tették 1944-45-ben a felszabadításnak hívatott magyar népirtás idején. Ezt is jól tudták a magyar katonák. Ekkor a magyar katona azt mondta, fojtsuk meg a vörös rémet a saját barlangjában, csak nehogy az én családom közelébe kerüljön.
Meg kell említenünk azt is, hogy a lengyelek, ukránok és a kaukázusi népek valódi felszabadítóként fogadták a magyar honvédeket.
Ezeknek a katonáknak talán csak egyetlen bűnük volt. Az, hogy német érdekekért estek el orosz földön, és nem Dél-Erdélyben vagy az Észak-Felvidéken, Magyarország teljes felszabadítása közben, ahogy ők is szerették volna!
Szinte nem volt az országban olyan család, akit ez nem érintett volna. 75.000 katonánk halt meg 1943-ban ezekben a napokban, köztük nagyapám öccse, Radványi József is.
Ezek a katonák voltak már szánalmas áldozatok, de voltak már véreskezű fasiszták is. Pedig egyszerűen csak hős magyar honvédek voltak, akik sajnos idegen érdekekért haltak meg és idegen földben nyugszanak.
Ellentétben azzal a 75.000 magyar és német katonával, akik 1945-ben ezekben a napokban már hazai földön védelmezték nemzetünket. Az ő emlékük is még rehabilitálásra vár.
Napjainkban már szabadon emlékezhetünk a doni áttörés áldozataira, bár még mindig csak félve, majdnem suttogva tesszük ezt meg. Mert hogy mit fognak majd szólni ehhez egyesek! Nem ezt a fontos! Hanem az, hogy hogyan fogunk majd elesett apáink elé állni, ha eljön az időnk, ha most nem emlékezünk meg róluk!
Radványi Béla
Végül hallgassák meg a Kárpátia zenekar dalszövegét az elesett magyar hadnagyról és a menyasszonyáról!
Ha majd a nyarunknak vége, csendesen szitál a hó,
Lennék még tenéked édes, lennék még tenéked jó.
Csendes kis legénylakásban, az óra búcsúra int,
Kívülről zajlik az utca, hangos az éljen szó kint.
Hallod, hogy fújják a kürtöt, hallod-e a zene szót?
Azt fújják előre, rajta, fújják már a riadót.
Borulj a vállamra kedves, estére másé lehetsz,
Estére indul az ezred, estére én is megyek.
Amikor leszáll az alkony, masíroz az ezredünk,
Csókolj meg még egyszer édes, ki tudja hová megyünk.
Pislogó távoli tűznél, az ezred pihenni tér,
Nem tud aludni a hadnagy, papírt és ceruzát kér.
Otthon őt valaki várja, úgy hallja valaki sír,
Fejét a kezére hajtja, és aztán csendesen ír.
Másnap a kórházi ágyon, fekszik a hadnagy szegény,
Golyó ment a tüdejébe, életre nincs már remény.
Doktor úr szeretnék írni, magam sem tudom miért,
Szeretnék egy kislányt látni, aki tán nem is enyém.
Doktor úr az égre kérem, adja ki tiszti ruhám,
Nem fekszem többé az ágyon, megvédem magyar hazám.
Nem lehet, mondja az orvos, beteg még a hadnagy úr,
A hadnagy az éj leple alatt kiszökött a kórházból.
Vége van az ütközetnek, véresen száll le a Nap,
A hadnagy hordágya mellett, imádkozik már a pap.
Biztatja csendesen, halkan, a hadnagy nem hallja már,
A szíve lázasan dobban, s lelke a mennyekbe száll.
Levelet hozott a posta, ami a hadnagyról szólt,
A kapitány elolvasta, azután csendesen szólt.
Írjátok meg a leánynak, ne várja a hadnagyát,
Itt ássák örökös ágyát, itt ásták meg a sírját.
Csendesen leszáll az éjjel, megperdülnek a dobok,
Nem tudja senki, hogy otthon, valaki halkan zokog.
Csendes kis legénylakásban, meghalt egy gyönyörű lány,
Éles tőrt szúrt a szívébe, elment a hadnagy után.
(piliscsaba.hu)
Kapcsolódó cikkek:
A környék és a magyar történelem kutatója – Interjú Radványi Bélával
Emlékezés az aradi vértanukra
A népszavazásra emlékeztek a vörösvári vármegyések
