A pilisvörösvári Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vasárnap a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazásra és gúnyhatáron túl szakadt testvéreinkre emlékezett a pilisvörösvári református templom kertjében.

A pilisvörösvári Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vasárnap a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazásra és gúnyhatáron túl szakadt testvéreinkre emlékezett a pilisvörösvári református templom kertjében.

A mozgalom tagja, Kopp Csaba előadásában Alföldi Géza „Csak a gyökér kitartson” című verse hangzott el, előtte pedig a Magyar Himnusz nyitotta meg a rendezvényt, majd a tagszervezet elnöke, Gribek Dániel beszéde következett.

„Sokan talán nem értik, miért vagyunk most itt, miért emlékezünk 2004. december 5-re, mikor a kettős állampolgárság intézménye létezik” – kezdte mondandóját, majd kifejtette, hogy miért nem kielégítő a meghozott jogszabály. „Ukrajnában például az ukrán állampolgároknak a törvény szerint mindössze egyetlen állampolgársága lehet, így a kárpátaljai magyarok helyzete még most is kilátástalan!” – emelte ki a HVIM pilisvörösvári elnöke, ki hozzátette azt is, hogy a népszavazás következményeként történt magyarok elleni akciókat, veréseket, magaláztatásokat sem lehet elfelejteni egy jogszabály megalkotásával.

Gribek Dániel beszéde végén a hajdan pilisvörösvári körzeti orvosként dolgozó Dr. Réthy Zoltán Hitvallás című versét szavalta el, majd megkoszorúzták az egy éve felállított kopjafájukat, melyen rovásírással az áll: „Ötmillió magyar, akit nem hall a Nagyvilág”.

A rendezvény, melyen a pilisvörösvári és pilisszentiváni Jobbik is képviseltette magát, a Székely Himnusz eléneklésével ért véget.

(pilisvorosvar.hvim.org)

Kapcsolódó cikkek:
Ausztriából is vonzott vendégeket a Szent Korona Kiállítás (+Videó)
A Pákozdi csatára emlékeztek Piliscsabán