Ahogy arról már korábban tájékoztattuk az olvasóinkat, augusztusban megrendezik az Állatkertek éjszakája eseményt, amelyhez idén 12 hazai létesítmény csatlakozott. 

Ahogy arról már korábban tájékoztattuk az olvasóinkat, augusztusban megrendezik az Állatkertek éjszakája eseményt, amelyhez idén 12 hazai létesítmény csatlakozott. 

A résztvevő állatkertek listája után, most a részletes programokat, nyitva tartásokat osztjuk meg! Mivel a térségünkhöz legközelebb eső létesítmény a Budakeszi Vadaspark, a Fővárosi Állatkert és a Tropicárium, először nézzük, hogy ott mire számíthatunk augusztus 25-én!

Ahogy már megszokhattuk, a három helyszínhez kombinált jegyet is lehet váltani, így egy jeggyel három állatkertbe lehet belépni a jeles napon. A gyermekek részvételi díja az est folyamán 3000 Ft, míg a felnőtteké 4000 Ft. Amennyiben megveszik a kombinált jegyet, de mégsem tudnak mind a három helyszínre kilátogatni, a Budakeszi Vadasparkban és a Tropicariumban augusztus 26-án és 27-én is felhasználhatják a jogosultságot. 
 
Budakeszi Vadaspark – 2017. augusztus 25. 19:00-24:00
 
A szakvezetéssel egybekötött éjszakai kiránduláson az érdeklődők betekintést nyerhetnek az éjjeli állatok titkos és kalandos életébe, akiknek azután kezdődik az élet, miután mi nyugovóra hajtjuk fejünket. Továbbá az éjszakai erdő kincseit a külön erre az alkalomra készített „Vakkaraván” ügyességi pályán is felfedezhetitek!
Részletes program>>>
 
Fővárosi Állat- és Növénykert – 2017. augusztus 25. 19:00-24:00

A kert különböző pontjain 23 helyszínen folyamatos, illetve előre meghirdetett időpontban megtartandó bemutatókra lehet számítani, az óriáskígyó simogatástól a különböző látványetetéseken és állattréningeken át egészen az oroszlánfókák esti akrobatikus műsoráig. A Varázshegyben további 12 féle program várja az érdeklődőket: meg lehet ismerni többek között a rájákat, és néhány barátságos, egzotikus ízeltlábút is. A rendezvényre online is lehet jegyet venni!
 
Tropicarium Budapest – 2017. augusztus 25. 19:00-24:00

 

A pénteki estén aligátorok, kígyók és halak etetését figyelhetjük meg, de a legbátrabbak teknősöket, sásákákat és egereket is simogathatnak. A részvevők  ingyenes cápás és halacskás arcfestést és csillámtetoválást kapnak! A kombinált jegyet vásárlók közül, akik lemaradnak a programokról, azok a következő két nap valamelyikén bepótólhatják az élményeket, hiszen a nyitva tartási időben különleges látványetetések várják majd őket.
Részletes program>>>

Amennyiben a hétvégén épp nyaralnak, érdemes a távolabbi helyszínek eseményeit is átböngészni. Társoldalunk, az Erdeiprogramok.hu összegyűjtötte a résztvevő állatkertek összes meghirdetett programját:

 

Bár a hivatalos listában a következő helyszínek nem szerepelnek, de különleges esti programmal várnak kicsit és nagyot egyaránt a Körösvölgyi Állatparkban és a Hortobágyon is.

(Varkapu.info)