Drogot keresve tört rá egy ürömi párra három, zsarunak öltözött férfi a hétvégén. Jánost és kedvesét falhoz állították, a férfit megkötözték, majd kirabolták. A Blikknek beszéltek először azokról a pillanatokról, amikor biztosak voltak abban, most végük van.
Drogot keresve tört rá egy ürömi párra három, zsarunak öltözött férfi a hétvégén. Jánost és kedvesét falhoz állították, a férfit megkötözték, majd kirabolták. A Blikknek beszéltek először azokról a pillanatokról, amikor biztosak voltak abban, most végük van.
– Este értünk haza, a három rendőrmellényt viselő férfi azonnal ránk rontott. Kiabálták, hogy rendőrség! Falhoz nyomtak minket, megmotoztak, elvették a táskámat. A páromnak hátrabilincselték a kezét gyorskötözővel – idézte fel zaklatottan a fiatal nő, szerelme kezét mutatva, amelybe csúnya mélyedést vájt a műanyag.
– A kanapéra ültettek minket, kábítószert kerestek. Az egyik folyamatosan fogta a fegyvert, egy pillanatra sem engedte el. Úgy beszéltek mint a rendőrök, parancsolgattak. Hiába kértük, hogy igazolják magukat vagy adjanak házkutatási parancsot, azt mondták, majd a kapitányságon – tette hozzá János, akinek párja bedühödött, amikor hallotta, hogy az emeleti hálószobában szétdobálnak mindent.
A rablók tippre mehettek, ugyanis a szekrénynek csak azt a részét pakolták ki, ami mögött a rejtett széf volt. Amikor ezt megtalálták, felvitték a párt a szobába. Jánost azért nem bántották, mert a széf nem volt bezárva és rájöttek, hogy üres. A fiatalokat a hálószobába zárva magukhoz vették az ékszereket, pénzt, laptopot és a lány iratait, majd kisiettek a házból.
– Hallottam, hogy lent vannak. Felrántottam a redőnyt, a zajra egyikük rohanva visszajött. Kérdőre vont, majd betuszkolt minket a fürdőbe, ahova megint bezártak. Mikor már nem volt mozgás, levágtam a páromról a gyorskötözőt. Olyan ideges lettem, hogy háromszor nekirontottam az ajtónak és betörtem – emlékezett vissza a lány. Az áldozatok a támadás óta rettegésben élnek.
– Kezdeményeztük a család rendőri védelem alá helyezését – közölte dr. Mile Attila, az áldozatok jogi képviselője.
(Blikk.hu)
Kapcsolódó cikkek:
Fegyveres rablás Piliscséven
Rablás: Egymilliót vittek el a Pilisvörösvári Takarékszövetkezetből Győrben